Szórakozás

Zámbó Krisztián éhezett

Miután eldorbézolta apja örökségét, volt, hogy nem jutott ételre sem Zámbó Krisztiánnak.

Krisztián azt magyarázza, miért verte el apai jussát: “Megvolt a menedzsmentszerződésem, de nem jöttek a fellépések. Nem jött semmilyen felkérés, én már teljesen ki voltam akadva, mert egyszerűen nem hívtak sehova”  – idézi a Blikk az x-faktoros Ide lőjetek! című könyvét, amely a Zámbó családban máris összetűzésekhez vezetett.

“Egészen jól álltunk anyagilag. Én ráadásul eladtam az aputól örökölt Mercedest, és annak az árából meg hitelből vettünk anyuval egy házat Dunavarsányban. Svájcifrank-alapú hitel volt, de kezdetben még nem volt gondunk vele. Egy ideig boldogok is voltunk ott, fizettük a törlesztőrészletet, csak aztán jött egy olyan probléma az életemben, hogy egy végrehajtó Ráckevéről megtalált engem. Ugyanis még tizenhét évesen ellopták a személyi igazolványomat, és valaki visszaélt vele. Még akkor valahogy vett egy telefont a személyimmel” – meséli Krisztián, miként kezdődött a teljes anyagai elszegényedése.

“Benyújtottak nekem valami több százezer forintos tartozást. Persze nem tudtam kifizetni, nem volt már ennyim. És így ezt ráterhelték a házamra” – tette hozzá, majd arról is ír, hogy jóideig nem csak ő, édesanyja is munkanélküli volt.

“Volt olyan napunk, amikor már enni nem tudtunk anyuval. Már kajára sem volt pénzünk” – vallja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik