Szórakozás

Gerendás: Számon kérték, hogy miért nem mentem el

Gerendas-Peter(650x433)(4).jpg (Gerendás Péter)
Gerendas-Peter(650x433)(4).jpg (Gerendás Péter)

A zenész - előzetes bejelentésével ellentétben - nem hagyta el az országot, azt mondja, hogy a szeretet, amit kapott elég volt ahhoz, hogy újra talpra álljon.

Gerendás Péter nagy port kavart nyílt levelével, amelyben több okot is felsorolt, hogy miért szándékozik külföldre menni. Azóta azonban rengeteg  üzenetet kapott a közönségtől, ami megváltoztatta szándékát és rájött, hogy mennyien szeretik – írja a Storyonline.

“Van, amikor az ember úgy érzi ,hogy nincs kiút, van, amikor dühös és  erős kifejezést használ. Amikor valaki például azt mondja haragjában az imádott gyermekének, hogy mindjárt megfojtalak. Persze senki sem kéri számon tőle, hogy most már tegye meg, ha kimondta. Rajtam néhányan számon kérték, hogy miért nem mentem el, de szerencsére sokkal, de sokkal többen voltak, akik örültek, hogy maradtam.  Továbbra is nagyon ragaszkodom a barátaimhoz, a közönségemhez” – mondta Gerendás Péter, majd hozzátette, hogy nem csak sok negatív, de rengeteg pozitív visszajelzést is kapott.

“Az a szeretet, amit kaptam akkor, elég volt ahhoz, hogy újra talpra álljak. Ezúton is köszönöm nekik. Mindenképpen válaszolni akartam az emberekben felmerülő kérdésekre és ezt dalok formájában tettem meg. Pontosan azokra a témákra felfűzve, amelyeket levelemben megemlítettem”-  tette hozzá.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik