Szórakozás

Családi házra gyűjt Gaál Noémi

malacpersely (persely, )
malacpersely (persely, )

A TV2 időjósának minden álma egy családi ház, ahol párjával és kutyáikkal kényelmesen elférnek.

Gaál Noémi és párja egyelőre társasházban él, a TV2 időjósának azonban minden álma, hogy családi házba költözhessen párjával, Mikivel. Az új házba természetesen a családtagnak számító két terrierjüket is magukkal vinnék.

“Egy családi ház a legnagyobb álmom. Ezen dolgozunk most már, és remélem, hamarosan valóra is válik az álmunk. Mindketten családi házban nőttünk fel, ezért tudjuk, milyen az, amikor az ember a saját kertjében issza reggel a teáját vagy este oda ül ki beszélgetni. A két kutyánknak is ez lenne a paradicsom, és persze egyszer majd talán egy igazi kis családként élhetünk ott” – mesélte a StoryOnline-nak Gaál Noémi, aki azt is elárulta, párja nem mindennapi módon kérte meg a kezét. – “Nagyon romantikus volt, és egyáltalán nem mindennapi. Otthon várt rám, a lakás pedig tele volt piros lufikkal. Már azzal is meglepett, hogy otthon volt, hiszen úgy tudtam, valahova el kell mennie. Azt a bizonyos kérdést is különlegesen fogalmazta meg, azt kérdezte ugyanis, hogy elkísérem-e az úton.”

A csinos időjósnak minden esélye megvan rá, hogy hamarosan valóra válthassa az álmait, hiszen képernyős munkája mellett ajándékboltot és nemzeti dohányboltot is üzemeltet, bár utóbbiért korábban rengeteg kritikát kapott.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik