Kultúra

Felújításra hivatkozva hirtelen kitették az Erkel Színházból a tavaszi Jazzfestet

Markus Scholz/picture alliance via Getty Images
Dhafer Youssef egy 2017-es fesztiválon – az ő koncertjét is más időpontban tartják majd.
Markus Scholz/picture alliance via Getty Images
Dhafer Youssef egy 2017-es fesztiválon – az ő koncertjét is más időpontban tartják majd.
Az épületet nemrég egy újonnan alapított musicalszínház vette át.

Szente Vajk és Cseke Péter vezeti majd a II. János Pál pápa (korábban Köztársaság) téren álló Erkel Színház utódját – írtuk meg novemberben, mikor már azt is tudni lehetett, hogy az állam az idei évtől musicalszínházat akar üzemeltetni a falak között, erre pedig jókora összeget áldoznak.

Az átvétel azóta megtörtént, így bejegyezték az Erkel Színház Nonprofit Kft-t, amelynek ügyvezetője Szente Vajk színész-rendező lett. Cseke neve egyelőre nem bukkant fel a cégvezetésben, ez azonban nem jelenti azt, hogy a formálódó új teátrum ne kezdett volna átalakításokba – vette észre a HVG.

A lap a Jazzfest Budapest Facebook-posztját kiszúrva arról írt, hogy a neves dzsesszfesztivál szervezőit január közepén még nyugtatták, hogy minden rendben lesz az oda szervezett koncertsorozattal, kedden, egy tájékoztató levélből azonban kiderült, hogy az új menedzsment április 18-tól a színpad felújításába kezd, pedig a színházakban a hasonló munkákat a nyári szünetben szokták elvégezni.

A rövid írás így számol be a történtekről:

Vannak, akiknek semmi sem számít, csak az önös érdekeik, a pillanatnyi siker. […] Az Erkel Nonprofit Kft. mint jogutód nem foglalkozik a szerződéses sérelmekkel, nem foglalkozik azzal, hogy a nemzetközi produkciók megvalósítása évekre előre zajlik, hogy az milyen költségekkel jár.

A szervezők közleményükkel azt is tudatták, hogy a Jazzfest idei programjában szereplő Avishai Cohen, Dhafer Youssef és e.s.t. 30 koncertjei érintettek ebben a változásban, azokra pedig addig nem lehet jegyet vásárolni, míg nem döntik el, mikor és hol tudják pótolni őket.

Addig is vegyetek jegyeket a többi koncertre, akkor is, ha nem ismeritek az előadókat. Bízzatok az ízlésünkben, nagyon jó lesz mind!

– tették hozzá.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik