„Magyarországnak 2008 őszén azért kellett a nemzetközi szervezetekhez fordulnia, mert a költségvetés hiányát finanszírozó államkötvények kibocsátása, piaci értékesítése ellehetetlenült. A magyar devizatartalék szintje hasonló volt a régió más országaiéhoz” – jelzi az MNB alelnöke, vitázva Surányival, és hozzáteszi: egyedül nálunk párosult az állam rendkívüli eladósodottsága az ország külső finanszírozásra való ráutaltságával.
Surányi ugyanis egyebek közt azt állította, hogy nálunk sokkal rosszabb volt a devizatartalékok szintje, ezért kellett támogatásért kuncsorognunk azonnal. Karvalits szerint Surányi György írása olyan monetáris politikai alapvetésen nyugszik, amely eltér a jegybankétól. Helyzetértékelésük, sőt a múltról és az egyes jegybanki lépésekről alkotott képük sem lehet azonos, a végkövetkeztetésben pedig végképp nem ért vele egyet.
„A mostani pénzügyi válság nem hasonlítható semmihez, amit a fejlett országok az elmúlt több mint hetven évben megtapasztaltak. Váratlan és gyors volt. Méreteit tekintve minden képzeletet felülmúlt. Olyan események követték egymást, amelyre nemcsak hogy senki sem gondolt, hanem korábban egyenesen lehetetlennek tartottunk. Jegybankoknak és kormányoknak 24 óra alatt kellett olyan döntéseket meghozniuk, amelyeket máskor csak több hónapi körültekintő vizsgálat után hoztak meg” – teszi hozzá Karvalits az MNB álláspontját védve.
A továbbiakban az MNB-alelnök összehasonlítja Surányi és az MNB mostani vezetése, illetve a maga álláspontját, meg a kettejük nézetei közti különbséget. Ezek között az első, amint felidézi Surányit: „Számára a gyengébb árfolyam miatti magasabb infláció nem pusztán elfogadható, hanem egyenesen hibának tekinti, hogy a jegybank túl gyorsan tört az infláció letörésére.”
Majd bemutatja, – nem épp dicsérőleg – hogy a volt jegybankelnök csakugyan más utat járt be: „Az 1995-ös gazdaságpolitikai kiigazítás teljesítménye elismerésre méltó a külső egyensúly helyreállításában és a magyar gazdaság új növekedési pályára állításában, de a monetáris politika küldetését tekintve az eredmény bizony kétes, hiszen 5 évvel a kiigazítást követően is két számjegyű inflációval, annak minden költségével kellett együtt élnünk” – mutat rá Karvalits vitájuk indulópontjára.
(A további vitapontok az ÉS-ben olvashatók!)
