Tech

Ez a mobil bírja most a legtovább egyetlen töltéssel

Honor / Facebook
Honor / Facebook

Hazánkban hivatalosan még meg sem jelent, máris óriási elismerést zsebelt be a Honor Magic7 Lite készülék, amely a szakma által elismert, független tesztlabor, a DXOMark akkumulátortesztjein első helyen végzett – derül ki a Honor közleményéből.

A készülékről régóta lehetett már hallani, Kínában Honor 9Xc néven mutatkozott be, Európában pedig februártól lesz megvásárolható 160 ezer forintos kezdőárral. Az eszköz egyik különlegessége a 6600 mAh-s szilícium-szén akkumulátor, amely a hírek szerint az elődként számon tartott Honor Magic6 Lite egységénél jobb eredményeket produkál.

A készülék könnyű használat mellett 128 óráig (több mint 5 napig) bírta, mérsékelt használat mellett pedig 89 óráig, vagyis több mint három és fél napig húzta egyetlen töltéssel.

Intenzív használat mellett – videónézés és játék mellett is – ugyanez a szám 55 óra volt. Mindent egybevetve a Magic7 Lite 164 pontot ért el az akkumulátorteszten, és ezzel a DXOMARK globális listájának első helyére került, megelőzve az Oppo Find X7 Ultrát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik