Dióssy Klári 2016-ban váltotta a váratlanul elbocsátott Jakupcsek Gabriellát a köztévé Ridikül című műsorában. Azóta a talkshow 1739 adását vezette le, 2025 első adásában azonban átadta a stafétát a műsor új háziasszonyának, Kocsis-M. Brigittának, aki január 7-től várja a pszichológiai, a mentálhigiéniai és a lelki fejlődést célzó témák iránt érdeklődőket – derül ki az MTVA közleményéből.
A csatorna közlése szerint Dióssy új kihívásokra vágyik, de a közmédia hallgatói továbbra is találkozhatnak vele a Kossuth Rádió Délelőtt című műsorában.
Kocsis-M. Brigitta médiaszakember és coach, korábban többször volt vendége a Ridikülnek, évekig volt újságírója a Ridikül Magazinnak és tizenegy évig vezette az M5 kulturális csatorna Novum című tudományos műsorát.
A heti magazin után napi talkshow-t vezetni nagy szakmai előrelépés számomra. Nagyon vágytam ezt a műsort vezetni, már a casting során azt éreztem, hogy hazaérkeztem
– mondta el Kocsis-M., hozzátéve: a coachingnak köszönhetően könnyen tud kapcsolódni az emberekhez, szereti a pszichológiai témákat és közel áll hozzá az üzlet és a sport témaköre is.
Nem titkolt célom, hogy a kérdéseimmel, átkeretezéseimmel, a beszélgetések dinamikájának alakításával olyan emberekhez is eljuttassam az önismeret, tudatosság, pozitív pszichológia egy-egy kis szeletét, akik lehet, hogy sosem jutnának el mentálhigiénés szakemberhez az életük során.