Meghalt Jeff Baena író és rendező, aki a színésznő Aubrey Plaza férje is volt. A férfi 47 éves volt, és a hatóságok szerint öngyilkos lett, erősítette meg a People.
Rendőrségi források a TMZ-nek elmondták, hogy egy asszisztens fedezte fel Baena holttestét egy Los Angeles-i otthonában helyi idő szerint pénteken, január 3-án délelőtt. Baenát a helyszínen halottnak nyilvánították.
Jeff Baena több mint egy tucat filmben dolgozott rendezőként illetve forgatókönyvíróként. Leginkább a 2004-es Multik haza! (I Heart Huckabees) című film társszerzője volt, amelyben Jason Schwartzman, Jude Law és Naomi Watts játszották a főszerepet. Nem sokkal később rendezőként is debütált: ő írta és rendezte a Zombibarátnő (Life After Beth) című zombikomédiát, amelyben Plaza volt a főszereplő. Később Baena megalkotta a Cinema Toast című antológiasorozatot, amelyet a Showtime 2021-ben sugárzott, és amely Plaza saját rendezői debütálását jelentette. Baena írta és rendezte továbbá a Bővérű nővérek és Zűrös hétvége című filmeket is, utolsó munkája pedig az Őrült randi Toszkánában volt.
Baena 2011-ben találkozott és kezdett randizni Plazával. Kapcsolatukat az évek során nagyon bizalmasan kezelték, soha nem jelentették be eljegyzésüket vagy esküvőjüket. A világ 2021 májusában tudta meg, hogy ők ketten összekötötték az életüket, amikor Plaza egy Instagram-posztban „drága férjeként” emlegette Baenát.