Sport

Pálinger Katalin: Mondtam a norvég vezetőknek, hogy két évük van

Pascal Le Segretain/Getty Images
Ilyés Ferenc és Pálinger Katalin.
Pascal Le Segretain/Getty Images
Ilyés Ferenc és Pálinger Katalin.

Két év alatt elérheti a norvég válogatott szintjét a magyar csapat Pálinger Katalin szerint.

A korábbi kiváló kapus az Európa-bajnoksággal kapcsolatban adott interjút a Nemzeti Sportnak, amelyben kiemelte, hogy fizikailag és mentálisan is óriásit lépett előre a női válogatott. Szerinte a munkamorál fejlődése kulcsfontosságú volt, vagyis az, hogy mindenki belátta, rettenetesen kemény munka kell a sikeres szerepléshez.

„Nagyon komoly edzők irányították a magyar válogatottat, de az aktuális korosztály már más, és ezt kezeli kifejezetten ügyesen a szövetségi kapitány, ugyanis partnerként tekint a játékosokra, ő a főnök, de tudja, kit mikor és hogyan kell motiválni. Ezt a generációt már nem lehet a régi módszerekkel irányítani – és ez nem csupán a kézilabdára igaz. Hozzá kell tennem, hogy sokat lépett előre Golovin Vlagyimir is, ő egy nagyon jó ember, sokszor talán túlságosan is, néha hiányzott, hogy keményebb legyen, mert annyira védte a lányokat. Viszont utóbb neki lett igaza, mert ez a hozzáállás kifizetődött, megtalálta az arany középutat” – magyarázta a sikeres munka hátterét Pálinget.

A Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke ezt követően arra is kitért, hogy a játékosokat is jól választotta ki, Szemerey Zsófi is bizonyította, hogy kiváló kapus. A sikerességről elismerte, hogy a körülmények is segítettek, de Pálinger szerint nincs már ellenfél, aki ellen ne lenne esély.

Nem véletlenül kifutott eredményről beszélünk, nyilván jó ágra kerültünk, részben hazai pályán szerepeltünk, amik hozzájárultak, de nincs már olyan ellenfél, amelyikkel szemben ne lenne esélyünk.

A másik pedig, hogy nagyon fiatal csapatunk van, a norvégok ellen Ilyés Ferenccel, az MKSZ elnökével számolgattuk a belső hármasunk átlagéletkorát, ami huszonegyre jött ki… Ez örömteli, hiszen a jövő a miénk, ráadásul azért megtanulták, milyen fogat összeszorítva kiszenvedni a győzelmet, utolsó pillanatban elveszíteni egy mérkőzést, kimászni a gödörből, szóval megjárták a sportág minden bugyrát, ami rutint és tapasztalatot adott. Az viszont biztos, hogy nagyon bizakodó vagyok a folytatást illetően.”

Pálinger szerint a toronymagasan kiemelkedő Norvégia sem kivétel ez alól.

Attól nem tartottam, hogy a magyar csapat „tizeniksz” góllal kikap azon a mérkőzésen. Tudtam, hogy megszorongathatjuk őket, ha gyengébb formájukat fogják ki. Fizikális állapotban olyan szintet léptek, amit most kezdenek utolérni a riválisok, bár az idei Eb-n is szembetűnő volt az előnyük. A mérkőzés után mondtam egyébként a norvég vezetőknek, hogy két évük van, és ott leszünk rajtuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik