Nagyvilág

Újraindítják a nyomozást a nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolt Tate-fivérek ügyében

Daniel MIHAILESCU / AFP
Daniel MIHAILESCU / AFP

Szabálytalanságokra és hiányosságokra hivatkozva visszautalták az ügyészségnek Romániában a nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolt Andrew Tate brit-amerikai állampolgárságú influenszer és testvére, Tristan büntetőperének vádiratát, írja az MTI.

A bukaresti táblabíróság által csütörtökön hozott döntés jogerős.

Az Agerpres hírügynökség felidézte: a fővárosi törvényszék április 26-án elrendelte a Tate testvérek perének elkezdését, de a táblabíróság november 19-én megállapította, hogy ügyük vádirata szabálytalanságokat tartalmaz: több bizonyítékot is kizárt, és öt napot adott a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségnek (DIICOT), hogy eldöntse: a kizárt bizonyítékok nélkül küldik vissza a vádiratot a bíróságra, vagy újraindítják a nyomozást. Csütörtökön a bírák jogerős döntéssel

visszaküldték a vádiratot az ügyészségnek, amelynek elölről kell kezdenie a nyomozást.

A brit-amerikai állampolgársággal rendelkező Andrew és Tristan Tate, illetve két bűntársuk, Alexandra-Luana Radu és Georgiana Manuela Naghel ellen 2023 júniusában emelt vádat a DIICOT bűnszervezet létrehozása, többrendbeli emberkereskedelem, kétrendbeli nemi erőszak, informatikai rendszerekhez való jogellenes hozzáférés, informatikai adatok módosítása, valamint ütlegelés és egyéb erőszakos tettek miatt.

Az ügyészek szerint 2021 elején a négy vádlott bűnszervezetet hozott létre, amely emberkereskedelemmel foglalkozott Románia, az Egyesült Államok és Nagy Britannia területén. A vádirat szerint a csoport tagjai fiatal lányokat kényszerítettek arra, hogy szexuális tartalmú videókon szerepeljenek. A Tate fivérek a „loverboy” módszert alkalmazták, azaz szerelmet színlelve hálózták be a lányokat, akiket aztán egy Ilfov megyei házban tartottak fogva, és különféle módszerekkel pornográf videók készítésére kényszerítették őket, amelyeket feltöltöttek az internetre, és ezáltal jelentős anyagi haszonra tettek szert. A hatóságok hét áldozatot azonosítottak a nyomozás során, akik közül hárman polgári peres félként csatlakoztak a perhez.

A Tate testvéreket és feltételezett bűntársaikat 2022. december 30-án tartóztatták le Bukarest Voluntari nevű elővárosában. A fivérek villájában fegyvereket és nagy összegű készpénzt találtak. Később tíz ingatlant és tizenöt luxusautót foglaltak le tőlük. Tate-ék egyik segítője korábban rendőr volt.

A közösségi médiában több mint hétmillió követővel rendelkező Andrew Tate az elhallgattatására irányuló összeesküvésnek minősítette az ellene és testvére ellen indult büntetőeljárást.

A Tate fivérek küzdősportot űztek, kickboxversenyeken vettek részt, de főleg a közösségi médiában hívták fel magukra a figyelmet videóikkal, amelyekben rendszerint luxuskörnyezetben jelentek meg, drága autókat vezettek, és a nőkön gúnyolódó tartalmakat osztottak meg, amiért ideiglenesen ki is tiltották őket a platformokról.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik