Szórakozás

Elpusztult a filmsztár delfin

Előrehaladott korával kapcsolatos vesebetegségben elpusztult Joséphine, Luc Besson francia filmrendező A nagy kékség című filmjének delfin sztárja.

A delfin 1979-ben esett fogságba az Egyesült Államokban, hogy az antibes-i tengeri parkba kerüljön. Negyvenes éveiben járhatott, ami delfin esetében igen előrehaladott kornak számít – mondta Jon Kershaw, a dél-franciaországi Antibes-ben működő Marineland park igazgatója.

Joséphine-nek több gyermeke és unokája született az évek során. “1990-ben a karomban tartottam a kicsinyét, amely azóta maga is apa lett” – tárta fel Kershaw, aki 1980-ban kezdett delfingondozóként Antibes-ben dolgozni.

Joséphine felismerte a park minden dolgozóját. “A delfinek általában nagyon ragaszkodnak az emberekhez, és felismerik az egyéneket. Szívesen vesznek részt mindenben, és szembeszállnak a kihívásokkal. Nincs idomítás, az ő esetükben inkább tanításról beszélünk, mert közben megőrzik függetlenségüket” – magyarázta a park vezetője.

Joséphine A nagy kékség című 1988-as film technikailag legnehezebb jeleneteinek forgatása közben vált világhírűvé. A jelenetek egy részét a Bahamák partjainál vették fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik