Szórakozás

ÖE Niko: “Még a feltételezés is sértő, hogy a testemből éltem volna”

Bevállalós, nagyszájú, merész. Halmágyi Nikoletta, azaz - ahogy az egész ország az ÖsszeEsküvőkből megismerte - Niko minden idők egyik legemberibb valóságshow-szereplője. Szimpatikus a természetessége, az elevensége, ami hibái ellenére is szerethetővé teszi. Interjú.

– Három hónap bezártság után milyen megtapasztalni a szabadságot? Megszokta a kamerák nélküli életet?

– A Rezidencián is többször mondtam, hogy nem viselkedek másképp, mint a kinti életben, így – ahogy ezt a nézők is láthatták – nem zavartattam magam a kamerák jelenlétében sem.  Persze, jó kint, de inkább azért, mert nagyon hiányzott a családom. Anyukámat összesen egyszer, húsz percre láthattam.


Fotók: TV2

– Ha önök nyerték volna meg a valóságshow-t, adott lenne, hogy egy hónap múlva összeházasodnak… Beszéltek Ricsivel a jövőjükről?

– Első körben mindenképpen összeköltözünk. Úgy tervezzük, hogy majd nyáron házasodunk, jó időben.  A tél nem az én évszakom.

– Huszonhárom évesen nem korai a házasság?

– Korábban sosem gondolkoztam azon, hogy mikor szeretnék férjhez menni. Egyszer voltam eddigi életemben szerelmes, de az a kapcsolat nem úgy alakult. Hihetetlen, hogy egy műsorban találtam rá arra a férfira, aki boldoggá tesz…

– A nyereményt egy kicsit sem sajnálják? Biztos lett volna helye a pénznek.

– Hazudnék, ha azt mondanám, nem akartunk győzni.  A versenyszellem bennünk is megvolt, nem titok. Azt azonban, hogy nem a miénk lett a fődíj, nem bánjuk… Annyira örülünk egymásnak.

–  Érdekes volt a nézők viszonya önhöz, önökhöz. Ahogy a kezdetekkor enyhén szólva sem önök voltak a közönség kedvencei, a végére hatalmas rajongótáboruk lett.

– A beérkező sms-ekből mi is érzékeltük, hogy egyre többen szeretnek minket. Eleinte csak azt látták, hogy össze-vissza kavarok, sokan pletykásnak tartottak, ami nem volt így, csak olyan kéréseket is feszegettem, amit más nem mert. Mindig vállaltam mindenki előtt szemtől szembe is a gondolataimat. Ez nem egy hálás szerep. Szerintem ott fordult át az egész, amikor Ricsivel összejöttünk a fiúk Rezidenciáján.

– Egy kicsit sem aggódott, hogy a kamerák előtti, takaró nélküli szex rossz fényt vet önre?

– Sosem érdekelt mások véleménye. Ez esetben is a szeretteimet féltettem, izgultam, hogy anyukám hogyan viseli a látottakat, az esetleges támadásokat, de ő akkor bejöhetett hozzám, és megnyugtatott, hogy nincs semmi baj. Azt azonban nem hiszem, hogy az ominózus  éjszaka miatt lettem szimpatikus. Inkább akkor kedveltek meg, amikor Mónika (Ricsi előző Rezidencia-beli párja) és barátnői szívatását jól kezeltem. A szexről még annyit, hogy mindenki csinálja, álszent dolog lett volna ezért szégyenlősködni.

– Amíg önök bent voltak, egészen durva pletykák is keringtek a világhálón. Mását és Dórát, de önt is megvádoltak azzal, hogy egykor a testedből élt.

– Nyilvánvalóan nem igaz, sértő a feltételezés is, de különösebben nincs kedvem védekezni. Biztos vannak rosszakaróim. Aki ilyet állít rólam, az vállalja fel névvel és arccal. Gondolom nem így történt. Álljon elém és mondja a szemembe. Vagy bizonyítsa. Amúgy elmehet a….

– Nem túlságosan szégyenlős, ez a Rezidenciában rendezett fotózásokon is kiderült. Ha egy férfimagazin felkérne, levetkőzne?

–  Még nem kerestek meg ilyesmivel, de félaktot vállalnék. A Rezidencián sem nagyon zavart, hogy kamerák előtt kellett átöltöznöm.

– Az, hogy Ricsivel boldogok, látszik. Milyen volt a műsor után újra találkozni Norbival (Niko korábbi Rezidencia-beli partnere), aki azóta Alexa (a műsor első kiesője) párja?

–  Ez vicces. Alexa bevallotta a finálé utáni bulin, hogy tartott tőlem, mi lesz, ha kijövök. Pedig szükségtelen: minőségi cserét csináltam.

–  Rengeteget cigizett a Rezidencián. Kint is ilyen erős dohányos?

– Á, ott sokszor úgy ütöttük el az időt. Amúgy maximum egy dobozzal szívok el. Tudom, ezt sem kellene.

–  A műsor alcíme: Míg az anyós el nem választ. Úgy tűnt, Éva egyre inkább megszerette. Nem tart attól, mi lesz később?

– Évával egyre jobb a kapcsolatunk. A bezártság miatt egyébként mindhárman nehezebb embernek tűntünk, mint vagyunk, így megismertük a másik „árnyoldalait” is. Én például sokkal türelmetlenebb voltam, mint a mindennapokban.

– Hatalmas a rajongótáboruk. A finálé alatt és után, amikor kiderült, hogy Csenge és Peti nyert, csak úgy izzott a műsor chatoldala.

– Megható, ahogy szeretnek minket. Persze próbáljuk nyugtatni őket, hogy így sincs semmi baj. Az harc a nyereményért a játék része volt, amit egymás iránt érzünk, az nem veszett el. Sőt, „nullahuszonnégyben” együtt vagyunk

– Lesz, akivel Éván és Ricsin kívül kint is tartja a kapcsolatot?

– Zsanettel mindenképpen. Amúgy: ami nem megy, nem kell erőltetni…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik