Tamási Andrea információi szerint a gyáli Külső Bem úti baleset helyszínéről négy sérültet szállítottak kórházba.
Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet ügyeletvezetője, Wille Jörg azt mondta, hogy a hozzájuk beszállított sérültek közül egy férfi életveszélyben van, egy nő állapota pedig súlyos. Sérüléseik jellegéről, illetve korukról nem kívánt nyilatkozni.
Gyálon az M5-ös autópálya felé vezető útszakaszon egy BMW két másik autó előzésébe kezdett, amikor a vezető észlelhette, hogy egy szemből jövő tehergépkocsi miatt a manővert nem fogja tudni befejezni.
Az elsődleges rendőrségi információk szerint a sofőr egy hirtelen kormánymozdulattal igyekezett visszatérni a sávjába, és a megelőzni kívánt két autó elé vágott be. A három kocsi összeütközött, a BMW kigyulladt.