Nagyvilág

Irán az atomalku felmondásával fenyegetőzik

AFP
AFP

A szigorú ENSZ-szankciók újbóli bevezetése esetében Irán lehetséges válaszlépésnek tekinti az atomalku felmondását – közölte kedden az ISNA iráni hírügynökség.

Az ISNA Ebrahim Rezaira, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának szóvivőjére hivatkozva arról számolt be, hogy mindezt Madzsid Taht-Ravancsi külügyminiszter-helyettes vetette fel Németország, Franciaország és Nagy-Britannia képviselőivel pénteken Genfben tartott megbeszélésén. Rezai szerint a találkozón véleménycserét folytattak az európaiakkal.

Genfben nem tárgyaltunk, mert nem volt olyan dokumentum, amelyről ténylegesen tárgyalhattunk volna – mondta. Célunk egyelőre az volt, hogy meghatározzuk a tárgyalások keretét. Még messze vagyunk a tényleges tárgyalásoktól – tette hozzá.

Irán 2015-ben írta alá az atomalkut, hivatalos nevén a közös átfogó akciótervet (JCPOA), amelynek keretében a nyugati szankciók alóli mentességért cserébe visszafogta atomprogramját. Az Egyesült Államok 2018 májusában kilépett a megállapodásból, és újból életbe léptette az Irán elleni korábbi szankciókat, amire Teherán válaszul visszavonta nukleáris tevékenységének a megállapodásban szereplő egyes korlátozásait. Néhány napja Irán bejelentette, hogy urándúsító centrifugák ezreit akarja beépíteni és a meglévőket pedig üzembe helyezni nukleáris létesítményeiben. Teherán ezzel arra reagált, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa november végén Bécsben határozatban emlékeztette Iránt az 1970-ben ratifikált atomsorompó-szerződés (NPT) szerinti jogi kötelezettségeire. Teherán kitart azon álláspontja mellett, hogy joga van az atomenergia polgári célú felhasználásához, különösen az energiatermeléshez, de nem akar atomfegyvert előállítani.

Irán mindenek előtt annak szeretné elejét venni, hogy visszaállítsák a régi ENSZ-szankciókat az úgynevezett Snapback-mechanizmus útján. Ez utóbbi lehetővé teszi a büntetőintézkedések újbóli bevezetését úgy, hogy ahhoz nem szükséges a megállapodást aláíró államok mindegyikének hozzájárulása. Irán ezt egyoldalú nyomásgyakorlásként értékeli.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik