A Filipovics által képviselt labdarúgók szerdán levelet küldenek Michel Platininek, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökének, amelyben kiállnak mellette. A szerdai sajtótájékoztatón a játékosok képviseletében Juhász Roland, az Anderlecht magyar válogatott futballistája olvasta fel a levelet, amelyet aláírt többek között Huszti Szabolcs (Zenit), Buzsáky Ákos (QPR), Gyepes Gábor (Cardiff City), Halmosi Péter (Hull City) és Vanczák Vilmos (Sion) is.
A játékosok arra kérik a francia sportvezetőt, hogy tájékozódjon a fegyelmi bizottság által lefolytatott vizsgálatról, s arról, hogy “miért vádolnak és rágalmaznak bizonyítékok nélkül.”
A belga Nieuwsblad azt írta, hogy a UEFA gyanúsítottként hallgatta ki a DVSC-TEVA két játékosát, Mészáros Norbertet és a klub montenegrói kapusát, Vukasin Poleksicet, valamint vesztegetésben való közreműködéssel vádolják Filipovicsot. Feczesin Róbert, a Debrecen támadója elmondta, hogy az említett kihallgatás két nappal az Újpest elleni bajnoki rangadó előtt volt, s nyolc futballistát kérdezett ki az UEFA.
A Nemzeti Sport egyik munkatársa, Vajda György azt mondta, hogy a tulajdonában van egy olyan papír, melyen azon személyek szerepelnek, akik nyomozása szerint részt vettek bundázásban és több olyan játékos neve is fellelhető a listán, akik most ezt a levelet aláírták. Huszti Szabolcs szerint könnyű nevekkel dobálózni, bizonyítékok nélkül minden pusztán spekuláció.
A Belgiumban játszó Juhász Roland hozzátette: mindenképpen szeretne helyreigazítást kérni az említett napilaptól, ám egyelőre nem tudta felvenni a kapcsolatot az újság vezetőivel.