Bűnösnek mondta ki kedden a Kúria garázdaság, testi sértés és választási rend megzavarása ügyében Varju Lászlót – írja a Telex. A DK parlamenti képviselője a másodfok után itt is 900 ezer forintos pénzbüntetést kapott. Az ítélet jogerős.
Az országgyűlési törvény értelmében Varjut hamarosan megfosztja az egyéniben megszerzett mandátumától a parlament, ha ugyanis valakit a képviselősége alatt jogerősen elítélnek, az összeférhetetlenségnek számít. Emiatt Újpest-Angyalföldön jövő év elején időközi választást kell kiírni, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azonban már bejelentette, hogy Varjut újraindítják a mandátumért.
Varju Lászlót egy 2018-as, az MTVA épületében történt dulakodás miatt vádolták meg garázdasággal és testi sértéssel, a választási rend megzavarásával pedig azért, mert 2018-ban Újpesten rávett egy független képviselőt arra, hogy lépjen vissza.
Az Országgyűlés nemrégiben Fekete-Győr Andrást is megfosztotta mandátumától, miután a politikust hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt jogerősen elítélték. A listán szerzett helyét várhatóan Cseh Katalin veszi át.