Szórakozás

Mindenkit átvert a TV2 sztárja – hülyét csináltak magukból

Egy kis hazugság következtében pillanatok alatt összeomlott az ÖsszeEsküvők vőlegényjelöltjeinek taktikája. Dóra mindenkit átrázott.

Összeugrasztotta játékostársait az ÖsszeEsküvők Dórája. A lányokat beavatta ördögi tervébe, akik szívesen beszálltak a fiúk heccelésébe. A legutóbb beköltözött Rezidencia-lakó megnyerte a hétfői raliversenyt, amiért a játék korábbi szakaszában védettség járt volna. Most azonban nem így volt, ám Dóra úgy döntött megvicceli a fiúkat és a mamákat. A többi lánnyal szövetkezve megbeszélték, azt hazudják, Dóra a héten védettséget élvez.

Ahogy gondolták, a bejelentés felborította a Rezidencia életét, hiszen mindenki úgy taktikázott, hogy Dórát küldik összecsapásra, aki ellen szinte biztos, hogy bármelyik másik lány győz. Eközben a másik szingli lány, Mása, lehetséges, hogy Nikót vagy Csengét is kint hagyná.

A lányok alig bírták ki nevetés nélkül, ahogy a fiúk Dórának és egymásnak estek, újabb taktikát próbáltak kieszelni, sőt a hitelesség kedvéért még egymással is veszkedtek. A vörös lány persze később bevallotta, csak szivatni akarta a társaságot, és nagyon jól mulatott azon, ahogy a két agyalógép, Ricsi és Alekosz is bedőltek neki.

Ma este Dóra és Csenge összecsapásra kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik