Élet-Stílus

Párizsban debütált Gwyneth Paltrow és Chris Martin lánya, a bálon a szülők is összeálltak egy közös képre

Christopher Polk / NBC / NBCU Photo Bank / Getty Images
Christopher Polk / NBC / NBCU Photo Bank / Getty Images
A színésznő és a Coldplay énekese több mint tíz évvel ezelőtt jelentették be a válásukat.

A hétvégén tartották a párizsi debütánsbált, amely során ünnepélyes keretek között vezetik be a társaságba a fiatal hölgyeket. Idén a húszéves Apple Martin is az elsőbálozók között volt, akit híres szülei, Gwyneth Paltrow és Chris Martin is elkísértek az eseményre. Ők ketten ritkán mutatkoznak együtt, mióta 2014 tavaszán bejelentették szakításukat, most azonban készült róluk közös kép, amelyet a színésznő az Instagramján osztott meg.

Az összesen hét fotót tartalmazó bejegyzésből kiderül, hogy fiuk, Moses, illetve Paltrow édesanyja, Blythe Danner is velük tartott Párizsba.

Paltrow és Martin 2003 és 2016 között voltak házasok, később a színésznő Brad Falchuk felesége lett, az énekes pedig egy ideje Dakota Johnsonnal jár együtt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gwyneth Paltrow (@gwynethpaltrow) által megosztott bejegyzés

Apple egyébként már a párizsi divathéten is járt:

Kapcsolódó
Tiszta anyja Gwyneth Paltrow 18 éves lánya
Nem esett messze az alma a fájától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik