Sport

Feröer és Izland történelmet írt a női kézilabda Európa-bajnokságon

KERSTIN JOENSSON / AFP
Az izlandi játékosok öröme érthető
KERSTIN JOENSSON / AFP
Az izlandi játékosok öröme érthető
Szerbia után a románokat is legyőzte Montenegró női kézilabda-válogatottja, amely így nagy lépést tett az Európa-bajnokság középdöntője felé.

Mindkét együttes megnyerte első találkozóját, az egymás elleni összecsapást pedig a montenegróiak kezdték jobban (7-2). A románok az első negyedórához közeledve zárkóztak fel, a vezetést is átvették, ám egy 6-0-s sorozattal ismét ellépett Montenegró (14-9).

A második félidőben három találatnál közelebb egészen a hajráig nem engedte riválisát a Suzana Lazovic – az Alba Fehérvár vezetőedzője – vezette montenegrói csapat, ám ekkor is csupán két gólra zárkóztak a románok. Így Montenegró az újabb két pont megszerzésével fontos lépést tett a középdöntőbe jutás felé,

A legfontosabb az, hogy nyertünk. Ha összehasonlítjuk a szerbek elleni játékot és mostnai védekezést, akkor messze van attól a színvonaltól, amilyennek lennie kellene. Arra számítottunk, hogy Románia nem adja fel az utolsó pillanatig, örülök, hogy a lányok stabilak maradtak a végéig

nyilatkozta Suzana Lazovic.

A csoport másik mérkőzésén Csehország három góllal legyőzte Szerbiát, ezzel lezárta 12 mérkőzésből álló vereségi szériáját az Európa-bajnokságokon.

Feröeri bravúrpont

A Győr kézilabdázója, Kristina Jörgensen egy góllal járult hozzá az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, két éve Eb-döntős dánok győzelméhez, amellyel biztossá vált továbbjutásuk a D csoportból.

A másik bázeli meccsen Feröer-szigetek megszerezte első pontját a női kézilabda Európa-bajnokságok történetében, a 17-17-es mérkőzésen a horvát hálóőr, Lucija Besen 11 védéssel, 39 százalékos hatékonysággal zárt. Nála is jobb mutatóval végzett a feröeri kapuvédő, a meccs legjobbjának választott Annika Frídheim Petersen, aki 15 lövést hárított (53,57 százalék).

A meccs egyik legeredményesebb játékosa az ötgólos Jana Mittún lett, a 20 éves irányító családneve azért lehet ismerős, mert öccse, Óli Mittún szerepelt az idei férfi Eb-n.

Első izlandi siker

Az innsbrucki F csoportban a hollandok magabiztosan győzték le a német válogatottat. A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC-t erősítő Dione Housheer hét, Bo van Wetering két góllal, a bajnok Ferencvárosban játszó Angela Malestein négy találattal vette ki részét a sikerből. Utóbbi klubtársa, a német Emily Bölk három gólt lőtt.

Hét elveszített Eb-meccs után Izland története során először nyert Európa-bajnoki mérkőzést, a szigetországiak Ukrajna felett aratott sikerével pedig biztossá vált a hollandok továbbjutása

Kézilabda, női Európa-bajnokság, 2. forduló

B csoport
Montenegró – Románia 27-25 (16-12)
Csehország – Szerbia 27-24 (14-13)

 

Az állás: 1. Montenegró 4 pont, 2. Csehország 2 (55-53), 3. Románia 2 (54-55), 4. Szerbia 0.

 

D csoport:
Dánia – Svájc 35-30 (19-15)
Horvátország – Feröer-szigetek 17-17 (9-8)

 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Dánia 4 pont, 2. Svájc 2, 3. Feröer-szigetek 1 (42-45), 4. Horvátország 1 (43-51).

 

F csoport:
Izland – Ukrajna 27-24 (16-9)
Hollandia – Németország 29-22 (15-14)

 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Hollandia 4 pont, 2. Németország 2 (52-46), 3. Izland 2 (52-51), 4. Ukrajna 0.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik