Szórakozás

Németh Kristóf nem tud elszakadni volt feleségétől?

Bár elmondása szerint újra keresi az igazit, mégis naponta beszél és találkozik volt feleségével.

Zavarba ejtő szituációnak lehettek szemtanúi a Vihar kapujában című színdarab főpróbájának meghívottai. A darab – melyben Németh Kristóf is játszik – nyilvános főpróbáján ugyanis a színész volt felesége is jelen volt – írja a Bors. Bár a pár két hónapja elvált, a napi kapcsolattartás megmaradt.

„Az idő halad, és ez sokat segít. Az önmarcangoláson már túlléptem, elfogadtam a történteket. Már nem viselne meg, ha más férfi oldalán látnám Nikit, mert már sohasem leszünk egy pár” – árulta el Németh Kristóf. „Ennek ellenére napi kapcsolatban vagyunk, hisz a fiunk, Lóci érdeke is ezt kívánja. Én viszont újra a kalandozások korát élem” – nyilatkozta a napilapnak.

A válás ellenére a pár kapcsolata továbbra is szoros maradt. A darab után is együtt ebédeltek, naponta beszélnek és még a lakhelyük is két utcányira van egymástól. Sőt, a szentestét is együtt töltik.

„December 24-én újra együtt lesz a családom, másnap pedig elutazunk Debrecenbe a volt anyósomékhoz. Bár most minden energiámmal a szombati premierre készülök, arra szakítok időt, hogy Nikinek is kerüljön meglepetés a fa alá” – árulta el Németh Kristóf.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik