Novák Előd, a párt alelnöke azt mondta, hogy elvárták volna, hogy az államfő előzetes normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól.
Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: Schmitt Pál „pártcélokat szolgál”.
A médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló jogszabály, amely szerint új struktúrában működnek majd a közmédiumok, kedden jelent meg a Magyar Közlönyben, miután Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a törvénycsomagot.
Az Országgyűlés július 22-én fogadta el a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosítását.
A törvény értelmében jelenlegi formájában megszűnik a Nemzeti Hírközlési Hatóság és az Országos Rádió és Televízió Testület, összevonásukkal létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A hatóság autonóm államigazgatási szerv, amely a frekvenciagazdálkodás és a hírközlés területén részt vesz a kormány politikájának végrehajtásában.