Az 51 éves nő, aki egy észak-hondurasi faluból származik, elmondása szerint már több mint két éve szenved a méhdaganattól. A tumor komoly fájdalmakat és gyakran vérzést okozott nála. Eddig azonban nem volt elég pénze ahhoz, hogy orvosi segítséget vegyen igénybe – mondta el kedden a La Tribuna című hondurasi lapnak.
A tumort végül egy nőgyógyászokból és onkológusokból álló csapat 2,5 óra alatt távolította el a páciens testéből. Az operációt követően az orvosok megállapították, hogy nem rosszindulatú a daganat.