Szórakozás

Ellopták VV Gina szexi fotóit

Egy rosszakarója tulajdonította el, majd töltötte fel egy honlapra a ValóVilág egykori Asszonyának erotikus képeit.

Gina soha nem tagadta, hogy korábban a testéből élt. Nem sokkal azután, hogy beköltözött a ValóVillába, lakótársaival is megosztotta történetét a magyar Pretty Woman. A valóságshow-feleség fiatalon nehéz anyagi körülmények között élt szüleivel, ezért az egyetlen kiutat abban látta, ha táncoslánynak áll. Először csak a rúdon tekergett, de később megirigyelte, hogy kollégái több pénzt tesznek zsebre esténként, ezért ő is a prostitúció mellett döntött. Öt év után azonban úgy határozott, véget vet addigi életmódjának, és búcsút int az éjszakai életnek.

A napokban azonban az egész világhálót bejárta az a svájci honlap, amelyen Gina Esther néven pózol szexi fehérneműben. A hirdetés szerint a lány bevállalós, és nem riad vissza semmitől, bármilyen szerepjátékban benne van – írja a Bors című napilap.

Gina a lapnak elmondta, a fotók – amelyeket azóta már töröltek az oldalról – a családi album számára készültek, és szerinte egyik rosszakarója lopta el, majd töltötte fel a honlapra, hogy ártson neki. A szőkeség ezért jelenleg ügyvédekkel tárgyal, hogy bíróságon bizonyítsa igazát.

AJÁNLOTT LINKEK:

Hamis szexhirdetéssel akarták lejáratni Ginát (BorsOnline)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik