Sport

Megvan, ki lesz Milák Kristóf új edzője

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A Magyar Úszó Szövetség bejelentette hivatalos honlapján, hogy Milák Kristóf a jövőben Szabó Álmossal készül fel a versenyeire.

A szövetség tájékoztatása szerint a Budapest Honvéddal abban állapodott meg az úszó, hogy lesz egy kapcsolattartója, akin keresztül tájékoztatást ad a felkészüléséről. Többek között ennek is köszönhető, hogy Szabó Álmost bejelenthette a szövetség.

Az egyeztetések alapján abban maradtunk, hogy Kristóf nem áll rajthoz a decemberi, budapesti rövidpályás világbajnokságon, a felkészülésének fókuszában a 2025-ös, szingapúri világbajnokság áll, amelyen hasonló eredményeket szeretne elérni, mint 2022-ben, amikor utoljára szerepelt vébén

– mondta a bejelentés kapcsán Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke.

Szabó Álmos egyszer már felügyelte Kristóf edzéseit, amikor a korábbi edző, Virth Balázs a februári, dohai világbajnokságon járt csapatának többi tagjával. A szakember korábban maga is úszóversenyző volt; edzőként egy darabig a Jövő SC-nél dolgozott, majd később a Vasashoz csatlakozott. Ott 2016 óta paraúszókkal foglalkozik, többek között a paralimpiai bajnok Illés Fannit és Pap Biankát is ő készítette fel.

A 24 éves Milák Kristóf nyáron a párizsi olimpián 200 méter pillangón címvédőként ezüstérmet nyert, 100 méteren azonban aranyérmes lett. Ezt követően jelentette be addigi edzője, Virth Balázs, hogy befejezték a közös munkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik