Kultúra ismeretlen budapest

Egy százéves vendéglő nyoma került elő Angyalföldön

Nyolcvankilenc évig takarta egy kis ház.

Az utcán rejtőző feliratok történeteivel könyvek egész sorát lehetne megtölteni, az évtizedek óta eltűnt üzletekre, kocsmákra és cégekre emlékeztető táblák, feliratok vagy épp épp az emberek téglákon hagyott kézjegyei mögött ugyanis sokszor szomorú sorsok, vidám sztorik vagy épp meglepő történések rejtőznek.

Épp ezért is öröm, ha egy hosszú időre láthatatlanná vált felirat kerül napvilágra, az megteremti ugyanis a lehetőséget arra, hogy megismerjük a város rég elfeledett történeteit.

Így van ez most is, a bdpst_bcksd Instagram-oldalt jegyző Seres Tibor néhány nappal ezelőtt, az angyalföldi Mór utcában készített fotóin ugyanis egy legalább nyolcvankilenc éven át rejtőzködő jel látszik.

Seres Tibor / bdpst_bcksd

A vendéglőre figyelmet irányító, annak bejárata felé nyíllal mutató tűzfalreklámot az 1935 óta a Tamási Emil tervei nyomán született Mór utca 9. takarta, azt a Google utcanézetének legfrissebb, 2024 májusában született fotói óta nyomtalanul lebontották.

A vendéglőről az Arcanum Újságok mérhetetlenül gazdag adatbázisa sajnos csak kevés részletet mesél el, az azonban biztos, hogy az 1912-ben már új lakóit kereső, háromemeletes ház aljában az első világháború kitörésekor már biztosan működött.

A húszas évek végén még biztosan működő, akkor Nagy József által irányított hellyel kapcsolatban a kor lapjai mindössze néhány említést rejtenek, de a ház sem került igazán a figyelem középpontjába – leszámítva egyetlen, 1916. áprilisi esetet.

A pesti oldalt 17-re virradóra elképesztő szélvihar forgatta fel, erről pedig az újságok is sorra megemlékeztek: a Budapesti Hírlap szerint a hirtelen szél fákat csavart ki, ablakokat tört be, lámpavasakat döntött, sőt több ház tetőszerkezetét is lerántotta.

Seres Tibor / bdpst_bcksd

A két embernek súlyos, további hatvannak pedig könnyebb sérüléseket okozó eseménysorozat során a szél a Reitter Ferenc utca 7. számú, üres telken

kitépett egy jól megnőtt jegenyefát és azt a telek mellett emelkedő Mór utca 11. számú ház tűzfalához csapta. A tűzfal megrongálódott, egy kémény pedig egészen ledőlt. A lehulló téglák és törmelékek szerencsére senkit sem sebesítettek meg

– írta a Magyarország.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik