Gazdaság

Tízezer ember kap jutalmat az árvízi védekezés miatt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Több mint tízezer állami alkalmazott kap jutalmat novemberben a szeptemberi árvíz idején végzett munkájáért – adta hírül hétfőn a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A kormány döntésének megfelelően nettó 200 ezer forint jutalomban részesülnek az árvíz elleni védekezésben az egyes helyszíneken közvetlenül részt vevő, illetve azt irányító állami alkalmazottak, köztük:

  • katonák,
  • vízügyi szakemberek,
  • hivatásos katasztrófavédők,
  • rendőrök,
  • honvédelmi,
  • büntetés-végrehajtási és kormányhivatali alkalmazottak,
  • valamint polgárőrök
  • és önkéntes tűzoltók.

Az ígéret szerint a jutalmakat hóközi kifizetéssel osztják ki, még novemberben.

Szeptemberben a Duna vízgyűjtő területén a közép-kelet-európai térséget érte jelentős árhullám, ami Magyarországot sem kerülte el. Bár az árvíz 50 centiméterrel alacsonyabban tetőzött, mint a 2013-as, hasonló árvíz idején, de az árhullám a szokásosnál hosszabban elhúzódott, így a védekezés igénybe vette az árvízvédelemben résztvevőket, az állami alkalmazottakon túl az önkénteseket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik