Szórakozás

Elárverezik Zalatnay Cini holmijait

Internetes árverésen lehet licitálni az énekesnő nyáron lefoglalt ingóságaira.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara csaknem 6 millió forint értékű berendezési tárgyat hirdetett meg – értesült az RTL Híradó. A legértékesebb ezek közül Zalatnay konyhája, amelyet 3 millió forintra becsültek, de a tárgyak között szerepel még az énekesnő színes tévéje, számítógépasztala és több beltéri vevőegység is.

Az énekesnő személyes tárgyait azért foglalták le, mert több millió forinttal tartozik egykori hitelezőinek.

Mint arról korábban beszámoltunk, Zalatnay Sarolta ellen büntetőeljárás indult zavaros adóügyei miatt. A feljelentő arra alapozza vádjait, hogy olyan papírokra bukkantak a végrehajtás alatt, amelyek bizonyítják: miközben Cini arról panaszkodik, hogy nincs semmilyen bevétele, más cégeken keresztül folynak be hozzá pénzek. Nem számláz, ő csak a végállomása a gázsinak, így viszont adócsalást követ el.

Az énekesnő az RTL Klub Reggelijében korábban elmondta, értetlenül áll a történtek előtt, ugyanis nincsenek vállalkozásai, jelenleg is alkalmazottként dolgozik egy cégnél. Cini arra is panaszkodott, hogy a kirobbant botrány óta fellépései is megfogyatkoztak, valamint hogy lelkileg is megviselték a támadások.

Az árverés február 2-ig tart.

AJÁNLOTT LINKEK:

Bárki licitálhat Zalatnay Cini tárgyaira (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik