Nagyvilág

Netanjahu szerint minden kitűzött célt elértek az iráni légi csapással

MTI
MTI

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint az Irán elleni szombat hajnali légitámadás elérte minden célját.

Netanjahu vasárnap, azon a gyásznapon mondott beszédet, amelyet a Hamász palesztin iszlamista szervezet által Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadás emlékére hirdettek meg.

A létünkért folytatott hosszú és nehéz háború kellős közepén vagyunk. … Mindannyiunk eltökélt szándéka, hogy folytassuk a harcot az életünkre törőkkel szemben, és a végsőkig tovább üldözzük a gyilkosokat és bérenceiket

– mondta a miniszterelnök.

Jichák Hercog államelnök a háború végét ígérő túszcsere-megállapodás mihamarabbi megkötését sürgette.

Még mindig előttünk áll a legfontosabb és legéletbevágóbb feladat, sürgősen visszakapni azokat az izraelieket, akiket a gyilkosok túszul ejtettek

– mondta Hercog. Vasárnap reggel a nemzeti gyásznapon félárbocra eresztették az izraeli zászlókat, és két megemlékezést is tartottak a Herzl-hegyen a biztonsági szerveknek a háború kezdete óta elesett 902 hősi halottja és a 894 civil áldozat emlékére.

Közben Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) összehívását kezdeményezte az izraeli légicsapások miatt.

Diplomaták vasárnapi tájékoztatása szerint az ENSZ BT várhatóan hétfőn ül össze, hogy megvitassa Izrael szombatra virradóra végrehajtott légitámadását Irán ellen.

Az izraeli rezsim cselekedetei súlyos fenyegetést jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra, és csak tovább rontanak az amúgy is ingatag térségbeli helyzeten. … Az Iráni Iszlám Köztársaság összhangban az ENSZ Alapokmányában és a nemzetközi jogban rögzített elvekkel fenntartja a jogot magának arra, hogy a megfelelő időben törvényes és legitim választ adjon e törvénytelen támadásokra

– szögezte le az iráni diplomácia vezetője a világszervezet vezető testületének szombaton megküldött levelében.

Szombatra virradóra az izraeli hadsereg közlése szerint harci gépei három hullámban támadtak iráni célpontokat – rakétagyártó üzemeket és egyéb létesítményeket Teherán térségében és az ország nyugati régióiban – válaszul az október 1-jén Iránból indított rakétatámadásra. Danni Danon, Izrael állandó ENSZ-képviselője vasárnapi állásfoglalásában visszautasította Irán panaszát, mondván, hogy a teheráni vezetés „azzal a képtelen állítással próbálkozik ellenünk a diplomáciai porondon, miszerint Izrael megsértette a nemzetközi jogot”.

Mint azt már többször leszögeztük, jogunk és kötelességünk megvédeni önmagunkat, és minden rendelkezésre álló eszközzel meg is óvjuk Izrael állampolgárait

– tette hozzá Danon. António Guterres, a világszervezet főtitkára szombaton szóvivője útján újfent arra szólította fel a Közel-Keleten hadban álló feleket, hogy állítsák le a harcokat mind a Gázai övezetben, mind Libanonban, és tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy elejét vegyék az egész régiót lángba borító háborúnak, valamint térjenek vissza a diplomácia útjára. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik