Szórakozás

Szeptemberben lesz a Jolie-Pitt esküvő

Hat év együttélés után Angelina Jolie és Brad Pitt végre összekötik az életüket. A boldogító igent szeptember 23-án, egy francia kisfaluban mondják majd ki.

Bár a tavalyi év elején még szakításukról pletykáltak az újságok, kapcsolatuk azóta hirtelen óriási fordulatot vett. Állítólag gyermekeik – a 9 éves Maddox, a 7 éves Pax, a 6 éves Zahara, az 5 éves Shiloh és a kétéves ikrek, Know és Vivienn – voltak azok, akik kibékítették őket egymással.

Jolie és Pitt esetleges házasságáról azóta rengeteget cikkeztek a lapok, a nagy nap azonban valahogy mindig elmaradt. Elhatározások, hogy összekötik az életüket, most végre biztosnak tűnik, olyannyira, hogy az időpontot és a helyszínt is kitűzték már. Információk szerint szeptember 23-án egy francia kisfaluban, a Château Miraval nevű kastély kápolnájában mondják majd ki a boldogító igent, többek között Johnny Depp, Mick Jagger, Gwen Stefani és Bono társaságában.

Brad Pitt tanúja testvére Doug lesz, míg Jolie mellett asszisztense, Holly Goline áll majd. A menyasszony ruháját Mick Jagger barátnője, L’Wren Scott tervezi, a gyűrűket pedig Robert Procop sztárdesigner álmodja meg. Angelinát természetesen édesapja, Jon Voight kíséri majd az oltárhoz, a ceremóniát pedig Jolie testvére, James Haven Voight vezeti le.

Brad Pitt az USA Weekendnek adott exkluzív interjújában nemrég azt mondta, gyerekeik miatt vált fontossá, hogy végre hivatalosan is megpecsételjék a szerelmüket. „A gyerekek egyre többet kérdeznek minket az esküvőről. Egyre fontosabb a számukra, hogy összeházasodjunk, szóval lassan el kell gondolkoznunk ezen a dolgon” – mondta a színész, aki valóban nem töprengett sokáig a dolgon…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik