Hadházy Ákos írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be a legfőbb ügyésznek. A független képviselő arról kérdezte Polt Pétert, tettek-e korábban feljelentést a Diákhitel Központ szerződései ügyében. Felidézte, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) túlárazott szerződéseket talált a Diákhitel Központnál már három éve. Elsőként az Átlátszó írt arról, hogy a KEHI-jelentés súlyos kifogásokat fogalmazott meg egyes konkrét szerződésekkel kapcsolatban. Olyan kijelentések találhatók a szövegben, amelyek szerint többször nem volt valós verseny, sőt: az ajánlattételre felkért társaságok teljesítési képessége eleve kétséges volt, illetve szóvá teszik a díjazás és az ellenszolgáltatás arányosságát is.
Hadházy Ákos pontosan arról kérdezte a legfőbb ügyészt, hogy a súlyok kifogások miatt a KEHI vagy bármely más hivatal/szervezet tett-e feljelentést a Diákhitel Központ szerződéseivel, működésével kapcsolatban 2023. december 31. előtt. Polt Péter azt válaszolta, hogy a Hadházy Ákos kérdésében hivatkozott szerződések ügyében – a főügyészségek ügyviteli nyilvántartásainak országos szintű felmérése alapján –
A legfőbb ügyész ugyanakkor megerősítette, hogy a Diákhitel Központ Zrt. tevékenységével összefüggésben immár hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya nyomoz. Az eljárás felderítési szakban van.
A jelentést egyébként először Magyar Péter hozta szóba még a Partizánnak adott interjújában, amikor arról beszélt, hogy azért távozott a Diákhitel Központ (DHK) éléről, mert túlárazott, rossz minőségű megbízásokat írattak alá vele, illetve a kormány megfélemlítésként küldte rá a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, amely néhány hete jelentette be, hogy nyomozás indult a korábban a Tisza Párt elnöke által vezetett Diákhitel Központ Zrt. gazdálkodása ügyében.
Magyar Péter erre úgy reagált, hogy a 2021-es, legfelsőbb politikai utasításra, zsarolási céllal készített kormányzati jelentést azért adják most ki, hogy pár napra el tudják terelni a figyelmet a valóságról, és nem igaz, hogy annak idején tanácsadást végeztek, a miniszterelnöki utasításra szálltak ki a Diákhitel Központhoz rendőrökkel, amikor házassága megromlott Varga Judittal.