Belföld

MSZP: semmisítsék meg a nyugdíjtörvényt

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke sürgős eljárást kért és indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kezdeményezi: semmisítsék meg az újonnan aláírt nyugdíjtörvényt.

Szerinte jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos követelmény megkívánta volna, hogy az érintetteknek felkészülési időt biztosítsanak amíg áttérnek az új rendszerre, mert akkor mindenki a saját és a családja gazdálkodását az új feltételekhez igazítva tudná megszervezni.

Az MSZP úgy látja, sérül az Alkotmány, hiszen a törvény egyes rendelkezései ellentétesek a személyes adatok védelmére vonatkozó követelményekkel. Továbbá az, hogy nyilatkozattételre kötelezik azokat, akik a magánnyugdíjpénztárban maradnak, az emberi méltósághoz való jogot sérti. Emellett jogalkotói hatalommal való visszaélésnek tartják, hogy elfogadták a törvényt.

A” Magyar Szocialista Párt továbbra is bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság él az Alkotmány védelmében rá rótt felelősséggel, és eddigi gyakorlatának megfelelően megsemmisíti azt a törvényt, amely ellentétes a Magyar Köztársaság hatályos Alkotmányának szabályaival” – közölte a pártelnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik