„Az ötlet genezise szinte népmesei: mikor néhány éve találkoztam azzal, hogy a varsói repülőtér Fryderyk Chopin nevét viseli, több embernek elmondtam, és rákérdeztem, hogy nálunk miért ne vehetné fel Liszt Ferenc nevét a repülőtér. Jóval később másoktól hallottam vissza az ötletemet, és akkor azt gondoltam, tegyünk valamit” – idézte fel a kezdeményezés megszületését az államtitkár.
Szőcs Géza szerint világszerte elterjedt gyakorlat, hogy nagy repülőterek neves művészek, államférfiak nevét veszik fel: Veronában például Gaius Valerius Catullus, Belgrádban Nikola Tesla, Tiranában Teréz anya, Rómában Leonardo da Vinci, Párizsban Charles de Gaulle, míg New Yorkban John F. Kennedy volt a névadó.
„A kulturális államtitkárság kezdeményezte a ferihegyi repülőtér névadását, de mivel állami vagyonelemről van szó, a tárgyalásokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium folytatja” – közölte Szőcs Géza.
Mint hozzáfűzte, a kormányzatnak csupán kisebbségi beleszólása van a Budapest Airport ügyeibe, ezért csak a tulajdonostársakkal közösen dönthet, tudomása szerint azonban a legjobb úton haladnak a tárgyalások, hogy a ferihegyi repülőtér felvehesse Liszt Ferenc nevét.
„A cél, hogy legkésőbb Liszt születésének 200. évfordulójára, azaz 2011. októberére, de inkább Magyarország első félévi soros európai uniós elnöksége alatt, esetleg már januárban sor kerüljön az aktusra” – árulta el az államtitkár.
Szőcs Géza hangsúlyozta: a változtatás csupán minimális költségekkel jár.
