Nagyvilág

Háborús bűnök miatt nyomoznak egy belga-izraeli férfi ellen

Israeli Army / AFP
Israeli Army / AFP

A belga szövetségi ügyészség a héten nyomozást indított egy belga-izraeli állampolgárságú férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy Gázában háborús bűncselekményeket követett el – írta a Le Soir napilap pénteken.

Az igazságügyi vizsgálatot egy palesztin újságíró, Younis Tirawi oknyomozó tevékenysége indította el, aki október elején az X közösségi médiában tette közzé a Fantom elnevezésű izraeli mesterlövészegység által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozásának eredményeit.

Az újságíró ennek az egységnek tulajdonítja több fegyvertelen személy kivégzését, amelyet izraeli katonák filmeztek le és tettek közzé az interneten. A De Morgen napilap korábban arról számolt be, hogy egy Brüsszelben élő, húszas éveiben járó, belga-izraeli állampolgárságú férfi részt vehetett a „halálosztag” tevekénységében.

A Le Soir megkeresésére a szövetségi ügyészség bejelentette, hogy „a birtokában lévő információk vizsgálata után úgy döntött, hogy nyomozati dossziét nyit a belga állampolgár gázai tevékenységével és az általa esetlegesen elkövetett háborús bűncselekményekkel kapcsolatban”.

Paul van Tigchelt ügyvivő igazságügyi miniszter csütörtökön a belga szövetségi parlamentben megerősítette, hogy a szövetségi ügyészség vizsgálatot indított.

Ha van bizonyíték arra, hogy ez a személy háborús bűnöket követett el, akkor a szövetségi ügyészségen keresztül Belgiumban vagy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság előtt lehet felelősségre vonni

– jelentette ki. Hozzátette: Izraelnek joga van az önvédelemhez, de ez semmiképpen sem mentesíti a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartásának kötelezettsége alól.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik