Élet-Stílus

Azért rúg ki embereket Zuckerberg cége, mert étel helyett fogkrémet vesznek

Több embert bocsátottak el a többek között a Facebookot, az Instagramot és WhatsAppot is tulajdonló Metatól, mert visszaéltek a vállalat étkeztetési rendszerével.

Több embert azért rúgtak ki Mark Zuckerberg cégétől, a Metától, mert étel helyett fogkrémet, mosóport, vagy boros poharakat vettek a cég által biztosított étkezési utalványból – írja a BBC.

A cég másféle visszaéléseket is szigorúan büntet: például, ha valaki másokkal osztja meg az utalványait, vagy túllépi a megengedett keretet – árulták el a Blind nevű, anonim, közösségi üzenőfalon a Meta dolgozói, akik arról számoltak be, részlegenként változik, hogy hány figyelmeztetés után rúgják ki az embereket.

Egyikük arról beszélt, hogy csak a múlt héten 30 embert rúgtak ki előzetes figyelmeztetés nélkül, más szerint voltak, akik kaptak egy figyelmeztetést, de aztán hiába hagytak fel a tiltott dolgok vásárlásával, három hónappal később mégis elbocsátották őket.

A Meta dolgozói 25 dollárt (kb. 9 ezer forintot) kapnak támogatásként ebédre és vacsorára, 20 dollárt (kb. 7 ezer forintot) pedig reggelire, amit a Grubhub nevű ételrendelő alkalmazáson költhetnek el, melyen bolti bevásárlások is végezhetők.

Nemrégiben a Meta a WhatsAppnál, az Instagramnál és az Oculus virtuálisvalóság-headsetet fejlesztő Reality Labsnél is jelentős leépítésekbe kezdett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik