Tudomány

Rejtélyes kincsekre bukkantak fémkeresővel

Boothi / Getty Images
Boothi / Getty Images

Csaknem 3000 római pénzérmére bukkant egy fémkeresős férfi Németországban – írja a Live Science. A megtaláló azonnal értesítette a régészeket a szenzációs felfedezésről.

A helyszínre érkező kutatók összesen 2940 fémpénzt, valamint több mint 200 ezüstdarabot tártak fel a helyszínen. A tárgyakat egy – ma már törött – kerámia edényben ásta el valaki, Krisztus után 270 környékén.

A leletek kifejezetten rejtélyesnek számítanak, hiszen azokat messze a Római Birodalom határain kívül találták meg, és tudomásunk szerint germán települések sem voltak a közelben. A szakértőknek éppen ezért fogalmuk sincs, hogy ki, miért és hogyan rejthette el a kincseket éppen ezen a helyen.

Az ereklyék egy Herschbach nevű település közelében, a Westerwald hegységen kerültek elő, mintegy 18 kilométerre a római határtól. Persze római pénzeket viszonylag gyakran fedeznek fel ennél távolabbi országokban is, ennyire nagy mennyiségben viszont kifejezetten ritkának számítanak a birodalom határain kívül.

GDKE RLP / Landesarchäologie Koblenz

Timo Lang helyi régész szerint a Rómán kívüli kincshalmok általában pártucat, esetleg néhányszáz érméből állnak. Hozzátette: a mostaninál csak egy nagyobb ehhez hasonló kupacról tud, azt Lengyelországban találták meg.

A leletegyüttes a római pénzek mellett gall érméket is tartalmaz, ám a felfedezés területe a Gall Birodalomhoz sem tartozott, így ez a tény sem vezet közelebb a rejtély megfejtéséhez.

Kapcsolódó
Párját ritkító kardot talált egy fémkeresős férfi
Elmondása szerint még éles volt a fegyver a pengéje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik