Tudomány

Élet rejtőzhet a Mars jege alatt

NEMES LASZLO / SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images
NEMES LASZLO / SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Létezhet élet a Mars felszíni jege alatt egy új tanulmány szerint – írja a Space.com. A kellően vastag jégréteg ugyanis olyan védőburkot képezhet az élőlények számára, mint amilyen a Földön légköre.

A Mars a Földhöz hasonlóan a Naprendszer lakható övezetében helyezkedik el, vagyis a Naphoz viszonyított távolsága lehetővé teszi, hogy folyékony víz legyen rajta. Ennek ellenére felszíne mégis szinte teljes egészében száraz sivatag, ám ez mindig volt így. A marsjárók megfigyelései arra engednek következtetni, hogy az égitesten egykor tavak és folyók sokasága létezett.

A tudósok szerint a vörös bolygóról akkor tűnhetett el a folyékony víz, amikor évmilliárdokkal ezelőtt elvesztette légkörének jelentős részét. A megritkult atmoszféra ugyanis nem tudta a bolygón tartani az elpárolgó vízgőzt, így az kiszivárgott a világűrbe. A vastag légkör, és az ózonréteg hiánya ezzel együtt azt is jelenti, hogy semmi nem védi a felszínt az élőlényekre halálos ultraibolya sugárzástól.

A NASA kutatói viszont úgy vélik, hogy a kellően vastag jégréteg kiszűrheti a Nap káros sugarait, ugyanakkor elegendő fényt engedhet keresztül a fotoszintézishez. A fotoszintézis olyan biológiai folyamat, amellyel a növények és az algák energiához jutnak. A procedúrához a fény mellett vízre is szükség van, ám a felszín alatt az is jelen lehet a Marson, a jég ugyanis megakadályozhatja, hogy a vízpára az űrbe szökjön.

A bolygó kíméletlen környezete azonban kizárólag mikroszkopikus létformák fennmaradását teheti lehetővé, hiszen folyékony víz a jég alatt, csak nyáron létezhet a planétán, télen minden megfagy. Víz hiányában pedig csupán azok a mikroorganizmusok élhetik túl a következő olvadásig, amelyek képesek hibernálódni – ilyeneket a Földön már találtak.

A szakértők hangsúlyozták, hogy tanulmányuk nem bizonyítja a marsi élet létezését, csupán felveti annak lehetőségét.

Kapcsolódó
Élhető helyek felkutatására indult a világ legnagyobb űrszondája
Útnak indította a NASA a legnagyobb űrszondát, amelyet valaha épített. Az eszközre csaknem 3 milliárd kilométeres utazás vár, mielőtt elér egy olyan helyet a Naprendszerben, ahol létezhet a földihez hasonló élet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik