Tudomány

Titkos sírhelyre bukkantak egy ősi városban

Westend61 / Getty Images
A Fáraó kincstára Petrában.
Westend61 / Getty Images
A Fáraó kincstára Petrában.

Rejtett sírhelyet tártak fel a St. Andrews-i Egyetem kutatói Jordániában – derül ki az intézmény közleményéből. A felfedezést Petra ősi városában tették, azon belül is a Haszné al-Faraún, vagyis a Fáraó kincstára nevű, sziklába vésett épületben.

A kutatók távérzékelési eszközökkel pásztázták végig az évente több mint egymillió látogatót vonzó látványosságot. Vizsgálataik arra utaló jeleket mutattak, hogy föld alatti kamrák helyezkedhetnek el a kincstárban, ezért ásni kezdtek.

Végül egy érintetlen, ősi sírra bukkantak, amelyben 12 ember csontváza feküdt.

A szakértők szerint a felfedezés óriási jelentőségű, mivel nagyon kevés korai nabateus temetkezési hely maradt fent teljesen Petrában.

A nabateusok egy ókori, arábiai nép voltak. Ők építették fel Petra városát, amely teljes egészében sziklába vájt épületekből áll. A különleges település annyira lélegzetelállító, hogy a világ hét új csodája közé választották. Ennek a városnak a közepén helyezkedik el a Fáraó kincstára, amelyet nagyjából 2000 évvel ezelőtt kézzel vájtak bele a sivatagi szurdok egyik sziklafalába.

A régészek abban reménykednek, hogy a most megtalált sír, illetve a benne fekvő maradványok és tárgyak segíthetnek megérteni, hogyan jöhetett létre Petra városa, és kik is lehettek pontosan a nabateusok. A tudósok vizsgálatai szerint a temetkezési hely falai a Krisztus előtti 1. század közepe és a Krisztus utáni 2. század eleje között épültek. A sír feltehetőleg mauzóleumként és kriptaként szolgálhatott egy ókori nabateus király számára.

Kapcsolódó
Rejtélyes temetőre bukkantak Spanyolországban
A kutatók nem tudták megmagyarázni a különös jelenséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik