Belföld

Törvényszék: A bíróság nem döntött a Déli körvasút katonai jellegéről és az építkezés felfüggesztéséről sem

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A Fővárosi Törvényszék kedden meghozott döntésével ismételten megsemmisítette a Déli körvasút építése kapcsán kiadott környezethasználati engedélyt – írtuk meg mi is.

A törvényszék szerdai közleményében azt hangsúlyozza: az ítélet megállapította, hogy a vonatkozó kormányrendelet rendelkezéseinek téves értelmezése folytán nem az eljárásra illetékes Pest Vármegyei Kormányhivatal, hanem a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal járt el az ügyben, ezért az illetékesség hiányában meghozott jogszabálysértő döntést megsemmisítette a törvényszék, és új eljárás lefolytatását rendelte el.

Az egyes sajtóorgánumokban megjelentekkel szemben a bíróság nem döntött és nem is dönthetett a Déli körvasút katonai célú építménnyé történő kijelöléséről, mint ahogyan az építkezés felfüggesztéséről sem. A törvényszék előtt folyamatban volt ügyben ugyanis nem ez volt a per tárgya, közölték.

A bíróság a felperesek kereseti kérelmére tekintettel vizsgálta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal illetékességét, és arra jutott: mivel a kormányrendelet nem írta elő, hogy a honvédelmi létfontosságú rendszerelemmé történő kijelölés befolyásolná a környezetvédelmi ügyekben eljáró hatóság illetékességét, továbbra is a Pest Vármegyei Kormányhivatal maradt az illetékes hatóság. Ebből következően a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal jogszabálysértő módon, illetékesség hiányában járt el az ügyben. Mindezekre figyelemmel semmisítette meg a bíróság a döntést, és rendelt el új eljárást. Tehát nem arról döntött a bíróság, hogy jogszabálysértő módon került sor a Déli körvasút katonai célú építménnyé történő kijelölésére, hanem arról, hogy annak ellenére, hogy a honvédelmi létfontosságú rendszerelemmé történő kijelölés megtörtént, ez nem vonta maga után minden, a katonai célú építményekre vonatkozó jogszabályi előírás alkalmazását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik