Hibát hibára halmozott a villa Alfahímje Gergő, aki az elmúlt napok csapatjátékaiban csúfos kudarcot vallott. Pedig Gergő fizikai adottságait elnézve komoly esélyei lehettek volna az erőt próbáló és ügyességi játékokban, ám az alfahím mindenben alulmaradt. Először a villában rendezett pókfoci bajnokságot a csíkos csapat Gergő hibájából veszítette el,és az Alfahímnek a fiúk erőpróbáján sem sikerült helytállnia.Csabának és Gergőnek ugyanis egy-egy villahölgyet kellett megemelve tartania addig, ameddig csak bírja. Bár Veronika mindent megtett, hogy Csaba elveszítse a párharcot, végül mégis Gergő adta fel a játékot. Három a magyar igazság alapon,Gergő utolsó nagy bukását tegnap láthattuk, amikor a kockások és csíkosok közötti párharc utolsó fordulójában „cserbenhagyta” a csapatát. Ugyanis a megadott időre nem sikerült az előírt mennyiségét egyik kannából a másikba lopótököznie. Így csapata az utolsó fordulóban is vereséget szenvedett. Vajon meddig tart Gergő folyamatos pechszériája?
Az Alfahím egész héten semmit sem tudott hozzátenni a csapatjátékhoz, mert bármibe fogott, az balul ütött ki.
Ajánlott videó
TÉVÉMŰSOROK
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Ázsia Expressz Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc ValóVilág 11 Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary ValóVilág 12 Ázsia Expressz 2024 Zsákbamacska The Floor - Csak egy maradhat
- 19:03 Ködkísértet és 230 km/órás szél is előfordul a 140 éve működő lengyel magashegyi időjárásállomáson
- 18:49 Indulhat a találgatás, népszerű edző vált szabadon igazolhatóvá
- 18:40 Blikk: A rendőrség elfogta a móri mészárlás miatt elítélt K. Edét
- 18:04 Georgia államfője megvétózta az ügynöktörvényt
- 18:04 Így szabadulhatunk meg egyszerűen a kerti tuskótól
- 17:59 „Itt az ideje, hogy letiltsuk az összes hírességet, influenszert és gazdag előkelőséget” – beindult a digitális guillotine a gázai háború miatt
- 17:45 Két kihagyott tizenegyes dacára is Bundesligában maradtak Schäfer Andrásék
- 17:36 Heves zivatarok jöhetnek
- 17:27 Bombafenyegetés miatt lezárták a fesztiválpalota bejáratát Cannes-ban
- 17:08 Max Verstappen megszenvedett a pole-pozícióért Imolában, csapattársa be se jutott a Q3-ba
- 17:02 Százezrek imádkoztak az idei csíksomlyói búcsún
- 16:56 „Anya nem dolgozik, csak kutyákkal játszik meg simogatja őket” – elkísértünk egy kutyagyógytornászt
- 16:41 Brutálisan megáradtak a folyók a Saar-vidéken
- 16:32 Dárdai Pál marad a Herthánál, csak éppen nem vezetőedzőként
- 16:29 Európában egyedülálló interaktív állatbemutatót adtak át Nyíregyházán
- 10:01 Lengyelország területét csorbító orosz védelmi övezet létrehozásával fenyeget Medvegyev
- 11:58 Világvége hatvan fölött – öreg az, akit a társadalom annak lát
- 08:42 Így hálálta meg a zsiráf, hogy a csontkovács segített rajta - videó
- 11:00 Orbán Viktor stratégiai testülete vizsgálni fogja a Fico-merényletet
- 05:55 Székletátültetéssel kezelte magát – aknés és depressziós lett
- 10:00 A kormány körmére ég lassan a nyugdíjreform, hiába noszogatják őket a nyugdíjasok
- 11:58 Gázolt a vonat Simontornyánál, mentőhelikoptert riasztottak a balesethez
- 17:36 Heves zivatarok jöhetnek
- 07:58 ValóVilág: A nézők újabb játékost szavaztak ki
- 12:50 Ungár Péter: Javított volna a vita őszinteség szintjén, hogy ha ott lett volna az LMP