Belföld

Tizenegy megyében okoz gondot a víz

Jelenleg tizenegy megyében, 195 településen kell védekezni az ár- és a belvíz ellen - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A védekezésben összesen 945 ember vesz részt 208 szivattyúval és 43 munkagéppel. A kitelepítettek száma a hétvégén hárommal nőtt, így jelenleg összesen 55 ember van kényszerűen távol az otthonától.

A kitelepítésben érintett települések: Harkakötöny, Tiszakécske, Kunszentmiklós, Kondoros, Szentistván, Csanytelek, Szeged, Mezősas, Püspökladány, Bihartorda, Fülöp, Jászjákóhalma, Tószeg, Tápiószőlős, Szentlőrinckáta, Nyíregyháza és Újfehértó. A lakosság ellátása minden településen biztosított, közlekedési fennakadás, közüzemi kimaradás nem történt – olvasható az OKF közleményében.

A magyarországi folyókon és folyószakaszokon összességében 743 kilométer hosszon harmadfokú, 323 kilométeren másodfokú, 727 kilométernyi szakaszon pedig elsőfokú készültség van érvényben.

Az elmúlt napokban kevés csapadék esett a vízgyűjtőkön, az is csak hó
formájában – tájékoztatott Bodnár Gáspár, a térségi környezetvédelmi és
vízügyi igazgatóság vezetője. A vízfolyások közül jelenleg a
Lónyay-főcsatorna négy szakaszán másodfokú, egy szakaszán elsőfokú
készültség van érvényben; utóbbi riasztási szintet még a Kraszna
védvonalain is fenntartják. A készültséggel érintett védvonalak hossza
eléri a 188 kilométert.

A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint keddtől enyhül az időjárás, így az eddig felhalmozódott hókészlet olvadására kell számítani – tette hozzá az igazgató.

A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság hét védelmi szakaszon, összesen 286 kilométeren tart árvízvédelmi készültséget. Rakamaz és Tiszafüred között a Tisza apadása ellenére továbbra is harmadfokú a riasztás – közölte Bara Sándor védelemvezető.

A Tisza mellett a Hortobágy-Berettyó bal partján, Bucsa és Nádudvar között is harmadfokú a készültség. Az apadás ellenére Borznál a folyó vízszintje még mindig 20 centiméterrel magasabb (370 centiméter) a harmadfokú riasztási szint minimális mértékénél.

A Berettyó felső szakaszán folytatódott az apadás, míg az alsó szakaszokon néhány centiméteres emelkedést regisztráltak. Elsőfokú védelmi szintet tartanak fenn a Berettyón a Kálló-mentén, a Darvas-Pocsaj, a Szeghalom-Darvas és a Darvas-Kismarja védelmi szakaszon – mondta Bara Sándor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik