Belföld

Több mint száz hamis Rolexet találtak egy tréler ponyvája alatt

NAV / Facebook
NAV / Facebook

Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a NAV pénzügyőrei találtak Győr-Moson-Sopron vármegyében egy éjszaka, egy leponyvázott platón.

A NAV közleménye szerint a pénzügyőrök egy bolgár trélert állítottak meg az M1-es autópálya hegyeshalmi szakaszánál. A sofőr három utasával Németországba tartott, amikor az egyenruhásoknak feltűnt, hogy a nyitott raktéren gondosan leponyvázott csomagokat is szállítanak.

A pénzügyőrök úgy döntöttek, hogy alaposan szemügyre veszik a holmit. A dobozok átvizsgálásakor 112 darab Rolex feliratú karórára bukkantak, de már elsőre is látszott, hogy azok nem eredetiek.

A sofőr rögtön szabadkozott, amint a pénzügyőrök az időmérőkről kérdezősködni kezdtek. Elmondta, hogy nem tudott az órákról, a csomagot egy ismerősétől kapta.

– közölte az adóhivatal.

A pénzügyőrök a jogsértő árukat lefoglalták, amelyek közel hetvenmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak. Iparjogvédelmi jogok megsértésének bűncselekménye miatt indítottak eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik