Pillanatnyilag nincs elegendő forrás a négyes metró Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti szakaszának megépítsére – erősítette meg a Világgazdaság értesüléseit Budapest főpolgármestere.
Tarlós István ugyanakkor leszögezte: ez a szakasz is el fog készülni, a kérdés csupán annyi, hogy a munkálatoknak neki tudnak-e állni 2014 előtt vagy nem.
A Világgazdaság értesülései szerint több nagyobb beruházás leállításával járna, de hosszú távon megteremtené a gazdálkodás stabilizációs alapjait a Főváros 2011. évi költségvetésének első munkaterve.
A lap a Főpolgármesteri Hivataltól kapott – és még sokat változtatható – dokumentumra hivatkozva azt írja, hogy a négyes metró Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti szakaszának megépítését elhagynák. Ez befolyásolhatja a Bosnyák térre tervezett Mundo bevásárlóközpont hosszú ideje húzódó megépítését. A munkaanyag javasolja az Andrássy út, a Dózsa György út és a Krisztina körút közösségi közlekedési beruházásainak abbahagyását is.
A költségvetési koncepció 2011-ra 13,9 százalékos működési eredmény elérését javasolja. Ez közel másfélszerese a 2010-es eredménynek, igaz, elmarad a 2007 és 2009 közötti számoktól.
