Szórakozás

Egy éve ilyenkor: válása óta 720 emberrel feküdt le a brazil nagymama

Mutatjuk, mely cikkek érdekelték leginkább olvasóinkat egy évvel ezelőtt.

Egy évvel ezelőtt írtunk arról az 53 éves nőről, aki a válása után brutális mértékben kezdte fogyasztani a férfiakat. Andrea Sunshine bevallotta, hogy élete során 800 szexpartnere volt, közülük körülbelül 720-szal a tizennyolc évvel ezelőtt bekövetkezett válása után gabalyodott össze. Az Angliában élő nőt egyébként kitiltották a társkereső applikációkról, állítása szerint azért, mert túl szexi.

Kapcsolódó
Válása óta 720 emberrel feküdt le a brazil nagymama
Az 53 éves nőt már kitiltották a randiappokról, mert állítása szerint túl szexi.

Tavaly ilyenkor számoltunk be róla, hogy milyen amatőr módon bukott le egy férfi a párja előtt. Kayla G a barátjával és barátaikkal ment el egy tengerjáró hajóra nyaralni, és olyan szobát kaptak, ahol élőben lehetett nézni a fedélzeti kamera képét a tévében. Ezt vélhetően nem tudta a nő barátja. A férfi azt mondta, lemegy ételért, de közben Kayla G látta, ahogy fűz egy nőt, még a telefonszámát is elkérte.

Kapcsolódó

Egy éve ilyenkor jelent meg az Egyensúly Intézet kutatása, amely a „szubjektív szegénységi trendeket” vizsgáló, 2023. szeptemberi közvélemény-kutatáson alapult. Az eredmények alapján azt közölték, hogy akkoriban a szűkös megélhetéshez havi nettó 250 ezer forintra, a gondtalan élethez pedig nettó 600 ezer forintra volt szüksége a magyaroknak.

Kapcsolódó
Havonta ennyi pénz kell ma Magyarországon a túléléshez, és ennyi a gondtalan élethez
Az Egyesúly Intézet kutatási adatai szerint 9 százalékot tesz ki azoknak az aránya, akik úgy érzik, egyáltalán nem fogják bírni anyagilag a lakásuk kifűtését.

Tavaly májusban született meg Kulcsár Edina és G.w.M kislánya, Amara, de a rajongóknak egészen októberig várniuk kellett, hogy láthassák a babát. A sztárpár elsőként a Story magazinnak mutatta meg a kislányt, igaz, Amara rögtön a címlapra került.

Kapcsolódó

Egy éve írtuk meg Annie Knight történetét, aki azt állította, hogy öt nap után kirúgták új munkahelyéről, mert kiderült, hogy van egy OnlyFans-oldala, ahol pornográf képeket is közzétesz magáról. Az akkor 26 éves nő azonban mégis jól jött ki a dologból, az elbocsátás óta csak az oldalára tudott koncentrálni, és jóval többet keresett, mint a volt munkahelyén.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik