Eddig 19 személy veszítette el szlovák állampolgárságát idegen ország állampolgárságának felvétele miatt – derült ki a szlovák belügyminisztérium kimutatásából, amelyet a Hospodárské Noviny című pozsonyi gazdasági napilap közölt hétfőn.
Közülük tízen osztrák, hatan pedig német állampolgárságért folyamodtak, míg egy-egy személy a holland, az olasz, illetve a magyar állampolgárság kérelmezése miatt veszítette el szlovák állampolgárságát.
Szlovákia a külföldi magyarok könnyített honosítását lehetővé tevő magyar állampolgársági törvényre válaszul módosította saját jogszabályát úgy, hogy aki kérelmezi egy idegen ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot. A Robert Fico kormánya által kezdeményezett törvény július 17-én lépett életbe.
