Belföld

Jelentős járatritkítás készül több HÉV-vonalon is, mert elfogytak a hadra fogható kocsik

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Nincs elég működő szerelvény, amit forgalomba tudna állítani a MÁV–HÉV Zrt., ezért ismét a jól bevált recepthez nyúlnak – írja keddi cikkében a Hvg, mely értesülései szerint jelentős járatritkítás várható hamarosan a gödöllői, a csepeli és a ráckevei HÉV-vonalon is. Mint ismert az állami cég 2016-ban vette át a HÉV-vonalakat a fővárostól, így a helyzet kezelése nem Budapest vezetésének feladata.

A lap írása szerint csúcsidőben a ráckevei H6-os HÉV-en 18 százalékos, a gödöllői H8-ason 13-23 százalékos, míg a csepeli H7-es vonalon 12 százalékos férőhelycsökkenést okozna az állami fenntartó járat- és kapacitásszűkítési terve. A december közepén vagy legkésőbb jövő január elején érvénybe lépő új HÉV-menetrend tervezési folyamata már elkezdődött.

Tavaly év végén volt már egy hasonló intézkedése a MÁV-HÉV Zrt.-nek, az indok a mostani esetben is ugyanaz: a járműpark elöregedett, az újak beszerzését pénzhiány miatt még 2021-ben lefújták, a meglévők közül pedig egyre kevesebb a forgalomképes HÉV-motorvonat. Ezt gyakorlatilag a cég is elismerte a menetrendi tervezetről szóló előkészítő anyagokban. Ebben azt írták: „a rendelkezésre álló járműkapacitás a jelenlegihez képest 4 motorvonat egységgel kevesebb jármű napi forgalomba adását teszi lehetővé”.

A hírekre rögtön reagált Vitézy Dávid is, aki Lázár János felelősségét firtatta az ügyben, és felszólította az építései és közlekedési minisztert, hogy hagyja abba a hazai kötöttpályás közlekedés módszeres leépítését. Lázár mellett megemlítette még Tarlós István és Karácsony Gergely korábbi és jelenlegi főpolgármesterek felelősségét is, Vitézy szerint mindannyiuknak megvan a részük abban, hogy az 50 év fölötti vonatok egyre kevésbé bírják a strapát.

Itt tartunk tehát jelenleg. Egy biztos: a járatritkítás megvalósulása ellen mindent el kell követni, ez úgy az agglomeráció, mint Budapest közös érdeke. Lázár Jánosnak a hazai kötöttpályás közlekedés módszeres leépítése és a hévek ritkítása helyett azonnal intézkednie kellene a HÉV-projektek újraindítása és a járműbeszerzések érdekében. Addig pedig biztosítani, hogy az eddigi szolgáltatási szint maradjon érvényben

– zárta bejegyzését.

Szintén reagált a hírekre Karácsony Gergely főpolgármester, aki leszögezte, hogy az állam működésképtelenségének a budapestiek nem lehetnek kárvallottjai. Karácsony szerint évek óta kongatják a vészharangokat, mert egyértelmű volt, hogy ha a MÁV-HÉV nem szerez be új járműveket, vagy nem pörgeti fel a felújítást, akkor ellehetetlenülhet a közlekedés Budapest külső kerületeiben és egy sor agglomerációs településen is.

A MÁV-HÉV-et üzemeltető állam gyakorlatilag azt várja tőlünk, hogy válasszunk: a csepeliek, a soroksáriak, vagy épp a cinkotaiak közlekedését áldozzuk fel pusztán azért, mert ők nem végzik rendesen a feladatukat. A válasz nyilvánvaló: egyiket sem!

– jelentette ki posztjában a főpolgármester, megismételve, hogy Budapest számára teljesen elfogadhatatlan a HÉV-ek járatritkítása, és az, hogy az állam drasztikusan csökkentse az elővárosi közlekedési kapacitásokat.

„Mi tesszük a dolgunkat, itt az ideje, hogy ők is tegyék” – jegyezte meg.

A MÁV is reagált

Az esti órákban elküldte a reakcióját a MÁV a cikkben írt állításokkal kapcsolatban. Ebben úgy fogalmaztak, sajnálják, hogy a HÉV is a fővárosi közgyűléssel kapcsolatos politikai viták részévé vált.

„Ez felesleges aggodalmat kelthet az utasainkban. Járműhiány van, döntés még nincs. A régi járművek karbantartását az alkatrészhiány, az új járművek beszerzését pedig az uniós forrásokkal kapcsolatos politikai vita hátráltatja. A helyzet kezelésére olyan megoldást keresünk, ami a legforgalmasabb időszakokat és vonalakat nem érinti. A sajtóban megjelent mértékű módosításokat tehát nem lehet a MÁV-VOLÁN-csoport álláspontjának tekinteni. Ha lesz változás, csak ennél jóval szerényebb mértékű lehet: olyan, amelyet az utasok túlnyomó része nem is érzékel majd.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik