Nagyvilág europoli

Navracsics az Erasmus-ügyről: Nem kapituláltunk, csak vártunk

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Saját bevallása szerint „muszáj Herkulesként” tárgyalt az Európai Bizottsággal Navracsics Tibor, akkori uniós forrásokért felelős miniszter az Erasmus-ügyben, és a jövőben már nem kíván ebben az ügyben tárgyalni, mivel azt Hankó Balázs kulturális miniszter viszi tovább. Arra a kérdésre, hogy kapitulált-e most a kormány, Navracsics nemmel felelt az atv.hu-nak. „Kezdettől fogva azt mondtuk, hogy minden megoldásra nyitottak vagyunk, mi szeretnénk megegyezni. Aki nem volt nyitott, az az Európai Bizottság, mi továbbra is nyitottak vagyunk, szeretnénk megállapodni” – jelentette ki Navracsics.

A kérdés azért is volt indokolt, mivel az Európai Tanács még 2022 decemberében döntött arról, hogy amíg az összeférhetetlenségi és átláthatósági problémákat nem rendezik, addig semmilyen uniós forrásból nem kaphatnak a közérdekű vagyonkezelő alapítványok, így az alapítványú fenntartású egyetemek nem részesülhetnek az Horizont- és az Erasmus-programokban. Így erre a tanévre már 21 egyetem diákjai estek el az Erasmus-ösztöndíjtól, a kormány pedig váratlanul most szeptemberben előrukkolt egy olyan törvényjavaslattal, ami akár alkalmas lehet az Európai Bizottság aggodalmainak eloszlatására.

Vártunk, hogy a Bizottság méltóztat véleményt adni, de nem méltóztatott

– fejtette ki Navracsics, hogy miért vártak másfél évet.

A miniszter szerint azt, hogy most szeptembertől a magyar diákok nem mehetnek Erasmusra, az Európai Bizottságnak kell értékelni. „Azoknak a biztosoknak, akik miatt nem mehetnek ma magyar diákok Erasmus-ösztöndíjjal tanulni külföldre” – válaszolt a politikus az atv.hu kérdésére, hogy kiknek kell felelősséget vállalni ezért a helyzetért.

Hogy hogyan akarja a kormány megoldani a patthelyzetet, arról itt írtunk:

Kapcsolódó
Az Erasmus miatt megadhatja magát Brüsszelnek a kormány
Több mint másfél évig tartott, míg előálltak a törvényjavaslattal.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik