Belföld

Harminchárom év után fogták el a paloznaki plébános belga gyilkosát

police.hu
police.hu

Harminchárom év után elfogtak egy belga férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta a paloznaki plébánost. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság.közleménye szerint 1991. augusztus 26-án találták meg Paloznakon, a falu az idős plébánosát.

A nyomozók szerint az elkövető, vagy elkövetők a plébánia ajtaját befeszítve jutott be éjszaka az épületbe, ahol az ott alvó lelkészt és egy másik szobában alvó idős apácát is megkötözött.

A szobákat átkutatta, majd a plébánost olyan súlyosan bántalmazta, hogy az belehalt a sérüléseibe. A nő a támadásban könnyebben sérült. Az elkövető közel egymillió forint értékben lopott el műszaki cikkeket, pénzt, s egyéb személyes tárgyakat.

Egy új információ miatt tavaly a korábban rögzített nyomokat újra megvizsgálták, majd az akkor indult európai szintű nyomozás eredményeként megtalálták azt az 53 éves belga férfit, aki kapcsolatba hozható az 1991-es emberöléssel. Európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A férfit idén március 13-án fogták el Antwerpenben. A belga hatóságok április 19-én adták át a magyar hatóságoknak. A  nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsított férfit letartóztatták.

Felmerült, hogy a tettes nem egyedül követte el a bűncselekményt, egy 55 éves román állampolgárságú férfit is nemzetközi elfogatóparancs alapján keres a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik