Ferenc pápa október 6-án jelentette be, hogy 21 új személlyel bővíti a bíborosi kollégiumot, írja a Szemlélek magazin. A bíborosi kollégium egyik
kiváltsága, hogy a 80 év alatti tagok részt vehetnek a konklávén, ahol a jelenlévők a következő pápát megválasztják.
A december 8-án bíborossá váló személyek között szerepel Német László szerzetes is, aki jelenleg Belgrád érseke. Jelenleg is a Vatikánban van, hiszen részt vesz a katolikus egyház megújítását előmozdító püspöki szinóduson. A lap értesülései szerint teljesen váratlanul érte őt a pápa bejelentése.
Nem Német László az egyetlen magyar vonatkozású név a listában: szerepel még a névsorban Angelo Acerbi is, aki korábban Magyarország apostoli nunciusa volt. Mivel az olasz származású főpásztor 2001-ben nyugalomba vonult, ráadásul jövőre lesz 100 éves, az ő esetében a most bejelentett kinevezés elsősorban szimbolikus jelentőségű.
A Szemlélek hangsúlyozza, hogy Német László azonban 68 évesen kifejezetten fiatalos bíboros lesz, és nemcsak elméleti esélye, hanem gyakorlati lehetősége van annak, hogy ott legyen a következő konklávén, ahol majd Ferenc pápa utódját megválasztják.