Nagyvilág

Az izraeli hírszerzés éveken át lehallgatta a Hezbollahot, mielőtt a bombává alakított csipogókat felrobbantotta

Suleiman Amhaz / Anadolu / AFP
Suleiman Amhaz / Anadolu / AFP

Az izraeli hírszerzés, vagyis a Moszad már csaknem egy évtizede, 2015-ben elkezdett robbanóanyaggal szerelt adó-vevőket eljuttatni Libanonba – derítette ki a Washington Post. Az amerikai lap értesülései alapján a Moszad éveken át dolgozott azon, hogy behatoljon a libanoni Hezbollah soraiba, ezért a szervezet tagjai egyre gyanakvóbbak lettek.

A Hezbollah vezetői meg voltak győződve arról, hogy az izraeliek a hétköznapi mobiltelefonjaikat lehallgatják, manipulálják, ezért speciális kommunikációs készülékek után néztek. Sőt az Iránból támogatott libanoni, síita szervezet vezetője, Haszan Naszrallah sejk – akivel azóta légicsapás végzett – február 13-i televíziós beszédében arra figyelmeztette híveit, hogy okostelefonjaik veszélyesebbek az izraeli kémeknél, s felszólította őket, hogy a lehallgatás veszélyét rejtő telefonkészülékeiket törjék össze, ássák el vagy zárják ládába. Helyettük személyhívókat osztottak ki a Hezbollah tagjainak. Ezek robbantak fel később a Hezbollah tagok kezében.

Az amerikai lap cikke szerint Izrael amolyan trójai falónak szánta a robbanóanyaggal szerelt walkie-talkie-kat és a csipogókat, amiket már évekkel korábban elkezdett vásárolni, és elkezdte azokat robbanóanyaggal felszerelni, majd elérték, hogy azokat a Hezbollah használja is.

A lap izraeli, arab, valamint amerikai biztonsági tisztségviselőktől szerzett információi alapján azt közölte, hogy a Moszad éveken keresztül megelégedett annyival, hogy a készülékekkel lehallgatta a Hezbollah beszélgetéseit, ám fenntartották a lehetőséget, hogy a jövőben bombává alakítsák az eszközöket. Később jött a lehetőség, hogy a nagyobb adó-vevők helyett, csipogókba is tehetnének robbanóanyagot.

Bár a Hezbollah vezetése ügyelt a szabotázs lehetőségére, elszámították magukat. Kikötötték, hogy a csipogók nem származhattak Izraelből, az Egyesült Államokból vagy bármely más izraeli szövetségestől. Ezért tavaly egy tajvani márkájú, Apollo nevű személyhívót választottak, amelynek nem volt látható kapcsolata Izraellel.

Mint a Washington Post írja, a 2023-ban ajánlották az eszközöket a Hezbollahnak, méghozzá marketingesek segítségével vették rá őket, hogy az eredeti eszközök helyett a nagyobb üzemidővel rendelkező akkumulátorral szerelt változatot vásárolják meg.

A lap egy izraeli tisztségviselőre hivatkozva azt írta, ennek a modellnek a fő előnye az volt, hogy, hogy lehetett kábellel tölteni és tovább bírta az akkumulátor. A termékek gyártását kiszervezték és, ám végül a Moszad felügyelete alatt Izraelben szerelték össze. A bomba alkatrészeit állítólag annyira alaposan elrejtették, hogy azt még akkor sem vehette észre a Hezbollah, ha szétszerelték a készülékeket, vagy röntgennel átvizsgálták azokat.

AFP AFP

Mint írják, a robbanóanyaggal szerelt eszközök bevetésének lehetőségéről idén szeptember 12-én beszélt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a hírszerzés tanácsadóival.

Az akcióról a lap forrásai szerint heves vita alakult ki, többek között a jelentős válaszcsapástól tartva volt, aki vonakodott. Ugyanakkor az amerikai tisztségviselők azt állították, őket sem a vitáról, sem az akcióról nem értesítették.

Mint arról a 24.hu is beszámolt, szeptember 17-én több ezer Apollo márkájú személyhívó csörgött vagy vibrált egyszerre Libanonban és Szíriában. Egy rövid arab mondat jelent meg a képernyőn:

Titkosított üzenetet kapott.

A Hezbollah tagok pedig követték a kódolt üzenetek ellenőrzésére vonatkozó utasításokat, két gombot megnyomva. A házakban és üzletekben, az autókban és a járdákon robbanások történtek egymás után.

Kevesebb, mint egy perccel később pedig több ezer másik személyhívó robbant fel távoli parancs hatására, függetlenül attól, hogy a felhasználó megérintette-e a készülékét. Másnap, szeptember 18-án adó-vevők százai robbantak fel ugyanígy, megölve és megcsonkítva a tulajdonosaikat és a közelben lévőket.

A robbanásokban több ezer ember megsérült és több tucatnyian meghaltak. Ezután derült ki, hogy az ügyben érintett egy Budapesten működő cég, a BAC Consulting Kft., ahogy  egy bolgár vállalat is. Utóbbi cégnek egy norvég férfi a tulajdonosa, aki a libanoni események óta eltűnt a föld színéről. Továbbá soha nem létezett svájci-hongkongi személyek is benne lehettek az ügyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik