Belföld

Laptopot kapnak a keszthelyi középiskolások

Csaknem kétszáz tanulói laptopot, tanári eszközt és kiegészítő berendezést vásárolt a keszthelyi vendéglátó, idegenforgalmi és kereskedelmi középiskola (VSZK) egy pályázat eredményeként.

Az iskola a fenntartó önkormányzaton keresztül a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program kiírásán nyert több mint 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást. Ebből az összegből 190 tanulói laptopot, nyolc tanári eszközt, továbbá tárolókat, routert és wi-fi-eszközöket szerezhetett be az intézmény, ahol magas sávszélességű internetkapcsolatot is kiépítettek.

Zala megyében egyedül a keszthelyi VSZK nyert a pályázaton, amely százszázalékos támogatású volt, ezért sem az önkormányzatnak, sem az iskolának nem kellett önrészt biztosítania hozzá. A keszthelyi és a Somogy megyei Balatonszentgyörgy önkormányzata – ahol a helyi általános iskola nyert támogatást – közös konzorciumként írta ki az eszközökre a közbeszerzést. Végül a székesfehérvári Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. nyerte el a jogot a laptopok szállítására.

A tanulói számítógépek a napokban érkeztek meg a keszthelyi iskolába, a diákok a karácsonyi szünet után vehetik birtokba az új eszközöket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik